Húsz százalékkal emelkedett – 13 százalékos exportbővülés mellett – az év első nyolc hónapjában a tejimport a tavalyi év azonos időszakához képest. A külföldi tejtermékek özöne visszaszorítja a hazai termelést. Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke tegnap elmondta: adataik szerint az év első 10 hónapjában 1,37 milliárd liter tejet vásároltak fel a feldolgozók, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva négy százalékkal kevesebb. Ez a csökkenés beleillik abba a tendenciába, amely évek óta tart, ugyanis már 2004-ben is hétszázalékos volt a visszaesés. A tej felvásárlási ára sem emelkedett számottevően: tavaly egy liter tejért átlagosan 62,09 forintot fizettek a feldolgozók, míg az idei év első 10 hónapjában az átlagár 62,61 forint volt literenként.
Még mindig vitatja a Tej Terméktanács a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) azon rendelkezését, amelyben a hivatal visszavonja a terméktanács tavaly elbírált kvótaértékesítési pályázatát.
A terméktanács szeretné elérni, hogy a termelők birtokba vehessék kvótájukat, és megkaphassák az utána járó támogatást – jelentette ki Istvánfalvi Miklós. A szakember emlékeztetett arra, hogy az uniós csatlakozással egy időben került át a kvótakezelés és az országos kvótanyilvántartás működtetése a terméktanácstól az MVH-hoz, míg az adminisztrációs feladatok az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.-hez kerültek. – A kvóta feletti rendelkezés ismételt átvételét hangsúlyosan vetjük majd fel a Gráf József agrárminiszterrel tervezett, jövő héten esedékes egyeztetésen – tette hozzá az elnök.

Motoros angyalok segítenek egy beteg kisgyermek családján