Megalakul a Fidesz ifjúsági tagozata

Munkatársunktól
2005. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét végén tartja alakuló ülését a Fidesz ifjúsági tagozata, amelynek létrehozását a szövetség elnöke, Orbán Viktor kezdeményezte júniusban. Loppert Dániel, akit Orbán bízott meg a tagozat szervezésével, lapunknak arról számolt be, hogy mostanra lezárult a megyei szervezetek megalakítása. A hét végén az összesen hatfős országos elnökséget választják meg, köztük az elnököt, amely posztért Loppert indul. A szavazatokat a tagozat alakuló gyűlésén összeülő országos tanács tagjai adják majd le, amelybe valamennyi megye négy-négy főt delegál. A tagozat összesen több ezer főt számlál már indulásakor, hiszen valamennyi 30 évesnél fiatalabb fideszes automatikusan taggá válik. Loppert elmondása szerint a kampányban való részvétel mellett a tagozat különösen a „változás utáni időszakra”, azaz a választásokat követő időre kíván koncentrálni, célként tűzve ki, hogy „békeidőben” is a Szövetség körül maradjanak a fiatalok.
Kérdésünkre Loppert Dániel cáfolta, kacsának nevezte az ifjúsági tagozat és a Fidelitas közötti feszültségről szóló híreket. Szerinte erről szó nincs, a két szervezet jól megfér majd egymás mellett. Megfogalmazása szerint amíg a Fidelitas a Fidesz mellett működő politikai társszervezet, a tagozat a direkt politikából nemigen veszi majd ki a részét, s kizárólag az ifjúságot érintő kérdésekkel foglakozik, nem önálló politikai entitásként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.