Elfogadta tegnap az Országgyűlés a tőkepiacról szóló törvény módosítását. Mindez azt jelenti, hogy jövőre a korábbinál rugalmasabb lesz a kockázati tőkealapok és a kockázati tőkealap-kezelők szabályozása. Egyebek mellett változik az értékpapír-kölcsönzés szabályozása is; az ilyen kölcsönzés a jövőben már nem számít kiegészítő befektetési szolgáltatásnak, így azt bárki végezheti üzletszerűen.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a tőkepiaci törvényt az Európai Unió elvárásai miatt kellett módosítani, a most elfogadott változat azonban nem egyezik meg teljesen a brüsszeli direktívákkal. A különbséget egy, szinte az utolsó pillanatban elfogadott módosító indítvány jelenti, mely szerint még négy esztendőn át a magyar tőzsdei vállalatok eldönthetik, hogy felvásárlással szerezhető-e bennük automatikus irányítási jog vagy sem. Ezzel a kitétellel a hazai nagyvállalatok megszabadultak a felvásárlás rémétől, azaz nem kell attól tartaniuk, hogy valamelyik nagy külföldi befektetőcsoport elviszi az irányítást Budapestről.
Ugyancsak elfogadták tegnap – gyakorlatilag egyhangú döntéssel – a lakás-takarékpénztárakról szóló törvény módosítását. Az elfogadott törvény szerint módosul a támogatásra jogosultak köre. A javaslat a 120-nál nagyobb lakásszámú épületekre új kategóriát határoz meg, és ehhez a jövőben magasabb összegű támogatás vehető igénybe.

Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?