Kinek is adjuk a nagy szélkakas érdemérem első fokozatát vörös taréjjal? – tette fel az ironikus kérdést Áder János, a Fidesz frakcióvezetője azon megállapítása után, miszerint a kormány álláspontja rengetegszer változott az utóbbi időben, és egymásnak is ellentmondó volt az áram árának ügyében. Mint azt felidézte, Kóka János gazdasági miniszter még nevetségesnek minősítette Orbán Viktor javaslatát a luxusprofit letöréséről, illetve a villanyáram díjának csökkentéséről, ám végül kiderült, hogy a szocialisták is lehetségesnek tartják az árcsökkentést. Emlékeztetett arra is, hogy az MSZP kénytelen volt elismerni: tíz éve rossz szerződéseket kötöttek az áram szállításáról. Megjegyezte, a kormány tárgyalásokat is folytat az erőművek vezetőivel, utóbbiak ráadásul több mint tízmilliárd forintot fizettek vissza hasznukból az államnak. Szerinte magáért beszél az a tény is, hogy az Orbán-kormány alatt 5,70 forinttal nőtt a villany ára, míg az elmúlt három év alatt 9 forinttal. – Törvényt sem kell módosítani, hogy befolyásolják az áram árát, elég lenne a gazdasági miniszter rendelete is az árcsökkentéshez – közölte Áder, s beszéde után átadta Gyurcsány Ferencnek a Fidesz által kidolgozott rendelettervezetet.
A miniszterelnök közölte: vagy a gáz, vagy a villamos áram árát hagyta a Fidesz az inflációnál jobban nőni az előző ciklusban, az erőművek által megállapított árak korlátozását pedig szintén az előző kormány törölte. Felszólította a Fideszt arra is, hogy legyen a politikája kiszámítható, és e tekintetben változzon meg.
Gál J. Zoltán (MSZP) napirend előtti felszólalásában lényegében megismételte a múlt héten hangoztatott vádjait, miszerint az Orbán-kormány idején elfogadott változtatás tette lehetővé, hogy az elmúlt években az árampiac szereplői öszszesen 116 milliárd forintos plusznyereségre tegyenek szert. Szerinte a Fidesz annak hatására tette meg javaslatát az áramárról, hogy a kormány már novemberben tárgyalásokat kezdett az erőművekkel a nyereség csökkentéséről. Úgy vélte, hiányzik a kellő gondosság a Fidesz politikájából, ha kormányon van, szavaiból akkor, amikor ellenzékben.
Lépések elfogadva. Az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta a Száz lépés programra vonatkozó határozati javaslatot. A jövő évi választások pénzügyi támogatásáról szóló határozatot szinte egyhangúlag támogatta a Ház, míg az oktatást érintő törvények módosítására tett javaslatot 199 igen és 111 nem szavazattal támogatták.

Világhírű sorozat forgatása zajlik Dunaújvárosban – videó