Menekül a Cool TV, de utolérhető

Bodacz Balázs
2005. 12. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem akadályozza meg a Cool TV ellen a botrányos Hungarikum című rajzfilm levetítése miatt indult médiahatósági eljárásokat, hogy a csatorna kizárólag Romániában folytatná a tevékenységét, innen sugározná tovább az adását. Mint arról beszámoltunk, a társaság azt kérte, hogy az ORTT törölje a magyarországi műsorszolgáltatók közül. Minthogy a romániai médiahatóságnál is van érvényes bejegyzésük, így műsoruk – a kábelrendszeren keresztül – továbbra is látható lesz Magyarországon; hacsak nem tesz lépéseket az ORTT. – Erre minden jogi lehetőség megvan – tudtuk meg Kovács Györgytől, az ORTT elnökétől. Mint elmondta, hazánk és Románia között érvényben van egy egyezmény, amely a határokon átnyúló műsorszolgáltatást szabályozza. – Ezen keresztül „utánanyúlhatunk” a Cool TV-nek, ha onnan továbbra is a magyar jogrendbe ütköző műsorokat sugároz – tette hozzá Kovács.
Az ORTT a következő két hétben két eljárásban is foglalkozik a csatornával: egyrészt napirendre veszi a Cool TV Hungarikum című műsora elleni beadványt, másrészt arról is dönt, hogy – a csatorna kérelmére – törli-e a magyarországi műsorszolgáltatók közül. Az ORTT leggyorsabban akkor tud fellépni a Cool TV ellen, ha még a magyar joghatóság alá tartozik, vagyis a szolgáltatók közül nem törölték. – Ha semmilyen formális jogi akadály nincs a csatorna törlési kérelmében, el kell engednünk. Akkor már csak a kétoldalú egyezmény útján van lehetőség jogaink érvényesítésére – tette hozzá a médiahatóság elnöke. Arra viszont van jogi lehetőség, hogy a kábelszolgáltatóknál letiltsák a Cool TV sugárzását; természetesen – jogilag – ez sem egyszerű, és főleg nem gyors megoldás.
Mindeközben a Kereszténydemokrata Néppárt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mivel úgy vélik: a Hungarikum című rajzfilm sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot, kegyeletsértő és vallási közösség elleni gyűlöletre uszít. A rajzfilm a magyar nemzeti hősöket és szenteket több helyütt megalázó, pornográf és obszcén jelenetekben ábrázolja, miközben burkoltan a Zwack Rt. röviditalát népszerűsíti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.