Menesztették a közrádió vezetését

Hollós János, a Magyar Rádió (MR) igazgatásszervezési alelnöke lényegében a teljes rádióvezetést menesztette. A lépésre „létszám-racionalizálás” magyarázattal került sor, mindenesetre tény, hogy többnyire a korábbi elnök, Kondor Katalin által kinevezett szakembereket bocsátották el. Hollós János alelnök lépésére reagálva Gellért Kis Gábor, a rádiókuratórium MSZP-s elnöke annyit mondott: „nem tett boldogtalanná”.

Bodacz Balázs
2005. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hollós János alelnök a Magyar Rádió felső vezetésének kulcsembereit távolította el kedden: így Perjés Klára, a Kossuth és Kis Gyöngyi, a Petőfi adó főszerkesztője távozni kényszerül posztjáról. Ugyanez vár Krassó László elnöki hivatalvezetőre, Szíjártó István gazdasági igazgatóra és Morvai Katalinra, a rádió szóvivőjére is.
Az említetteken kívül még több mint száz munkatársától kíván megválni a rádió két ügyvezető alelnöke. A leépítés a nyugdíjra jogosultak vagy a munkájukat már jelenleg is nyugdíj mellett végzők körét érinti. Gőblyös István és Hollós János alelnököknek a kuratóriumi elnökség adott felhatalmazást az intézkedés véghezvitelére, a jogi helyzet azonban korántsem világos, mint ahogyan a kuratóriumi elnökség tagjainak viselkedése sem.
*
A nyilatkozatok alapján bizonyos zavar figyelhető meg, hiszen ellentmondásos döntések és szavak tanúskodnak arról: az elnökségi tagok vagy nem voltak tisztában azzal, hogy mire adnak felhatalmazást, vagy igen, de úgy látszik, meggondolták lépésüket.
A Magyar Rádió Közalapítvány (MRKA) kuratóriumi elnöksége elé kedden került az az indítvány, amelyben a két ügyvezető alelnök, Hollós János és Gőblyös István a létszám-racionalizációval kapcsolatos elképzeléseket felvázolták. A dokumentumban 109 nyugdíjas korú, vagy munkáját nyugdíj mellett végző munkatárs munkaviszonyának megszüntetéséhez kérnek felhatalmazást a kuratóriumi elnökségtől. Az alelnökök azért fordultak a kuratórium elnökségéhez, mert nekik maguknak nincs lehetőségük munkáltatói jogokat gyakorolni. A kuratórium szeptemberben viszont úgy módosította a rádió alapszabályát, hogy az alelnökök – elnök nem lévén – a hatáskörükbe nem tartozó ügyekkel kapcsolatban eseti felhatalmazást kérhetnek a kuratóriumi elnökségtől. A munkáltatói jogokat viszont kizárólag a jelenleg hiányzó rádióelnök hatáskörébe utalja a törvény. – Ha ilyen rigorózusan nézzük a törvényt, akkor valóban nem hatalmazhattuk volna fel az alelnököket az elbocsátások lebonyolítására – ismerte el Gellért Kis Gábor, a kuratórium MSZP-s elnöke. Hozzátette ugyanakkor, hogy „nem tett boldogtalanná az alelnökök elképzelése”. Mint mondta, Perjés Kláránál tud jobb embert a Kossuth adó élére. Ugyanakkor Szíjártó István gazdasági igazgatót (akit korábban az ügyvezető alelnöki székbe kívánt emelni – a szerk.) sajnálja. Gellért Kis szerint a rádió gazdasági helyzete nagyon is indokolja a döntést, hiszen mintegy 250–270 millió forintot spórol a rádió az elbocsátásokkal. Hollós János – akit lapunk keresett, de egész nap nem vette fel a telefonját – az MTI-nek azt nyilatkozta: nincs szó arról, hogy elbocsátják 109 emberüket, csupán más jogviszony szerint alkalmazzák őket. Szadai Károly, a kuratórium fideszes alelnöke – aki ugyancsak megszavazta az alelnökök javaslatát – úgy véli: Hollósék szándékosan elhallgatták az elbocsátások részleteit, de azok kiderülése után már nem tartja elfogadhatónak az előterjesztést. Mint mondta, a javaslatról ismét szavazni kell. – Ezt kezdeményezni is fogom – tette hozzá. Gellért Kis Gábor kompromisszumkésznek mutatkozott. Lapunknak elmondta, nem fogja megakadályozni Szadai Károly kezdeményezését. Halász János, a Fidesz médiapolitikusa elmondta: a parlamenti és a rádióelnök-választás előtt nyílt politikai támadás történt a rádió függetlensége ellen. Újhelyi István (MSZP) véleménye viszont különbözik Gellért Kis Gáborétól. Halász Jánoshoz hasonlóan azt mondta, Hollós politikai tisztogatást végez a rádióban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.