Mentik a túlélőket a fürdőből

Hírösszefoglaló
2005. 12. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már tizennégyen vesztették életüket tegnap lapzártáig a vasárnap Oroszországban történt uszodai szerencsétlenség áldozatai közül. Miként megírtuk: a Permtől 150 kilométernyire délre fekvő Csuszovoj város Delfin nevű uszodájának – amelynek medencéjében harmincan fürdőztek – hirtelen beszakadt a teteje. Az elhunytak közül tíz kisgyerek – jelentette a BBC. Az adatok nem tekinthetők véglegesek, mert a sérültek közül négynek kritikus az állapota, figyelmeztettek helyi orvosok.
A csuszovoji tűzoltóság még tegnap is kutatott túlélők után. A hajdani uszoda a hírügynökségi felvételek alapján úgy nézett ki, mintha terrortámadás érte volna: a szakemberek többtonnás fémgerendák között, bombatölcsérre hasonlító üregben dolgoztak. A munkában négy daru és háromszáz katasztrófavédelmi szakember vett részt. A látszat csal: a helyi rendőrség szóvivője szerint nem érte semmiféle támadás az intézményt, a száz négyzetméter felületű tetőszakasz a hirtelen időváltozás, illetve a rengeteg ráhullott hó súlya alatt szakadt be. Ez azonban nem végleges megállapítás, a szerencsétlenség pontos okainak kiderítésére vizsgálatot indítottak. A nyomozás a baleset technikai hátterének kiderítésére koncentrál – nyilatkozta az ITAR-TASZSZ-nak Alexander Belykh területileg illetékes körzeti ügyészhelyettes. Elmondta: kizártnak tartja a terrorakciót Csuszovojban. Rendőrségi források szerint a tragédiának voltak szemtanúi, akik arról számoltak be, hogy a tető leszakadása előtt furcsa, erős hangot hallottak. A baleset annyira gyorsan történt, hogy nekünk, akik a medencében fürdőztünk, arra sem volt időnk, hogy felfogjuk, mi történt valójában – idézte föl emlékeit az orosz televízióban Roman Guzenko, a szerencsétlenség egyik kórházban ápolt túlélője.
A csuszovoji Delfin uszodát tizenegy éve építették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.