Negyedévente gázáremelés?

Automatikusan változik majd jövőre a gáz ára, és a tarifát ezentúl nem félévente, hanem háromhavonta vizsgálják felül. A világpiaci folyamatok jelen állása szerint ez aligha jelenthet mást, minthogy ezentúl negyedévente számíthatunk gázáremelésre.

Erdősi Csaba
2005. 12. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Agazdasági tárca megváltoztatta a hatósági földgázárképzés szabályait. A január tizennyolcadikai, nyolcszázalékos nem lakossági gázáremelés bejelentésével egy időben a minisztérium új árszabályozási keretrendszert is hirdetett. A 2009-ig élő szabályozás lényege az, hogy az eddigi féléves időszakot megfelezve negyedéves időtartamra hirdetnek gáztarifát, azaz ezentúl háromhavonta, automatikusan változik az ár. Az új árszabályozás alapján jövőre négy gázáremelésre számíthatunk. Ezt azért lehet majdnem biztosan kijelenteni, mert a most kihirdetett gázárképlet legfontosabb változója a beszerzési ár, az pedig nagy pontossággal előre is megjósolható az olajpiaci folyamatok alapján. A földgáz árát ugyanis kilenchavi csúszással a kőolajéhoz kötik, a mögöttünk hagyott időszak alapján így 2006-ban biztosan drágul majd a földgáz. Különösen akkor, ha ezzel párhuzamosan a forint is veszít erejéből a dollárral szemben, márpedig ez nem elképzelhetetlen. Lázár Mózes, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint az automatikussá tett gázárszabályozás nem a fogyasztók, hanem a gázpiaci cégek érdekeit szolgálja. A politikus a lépés pénztárcába vágó következményei mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel a kormány gyakorlatilag megszabadult attól a kényelmetlen tehertől, hogy előre be kelljen jelentenie az éppen aktuális gázáremelést. A nem lakossági fogyasztói ár emelésével egy időben tíz százalékkal drágul a nagykereskedelmi gázár is. A Mol Rt. bejelentése szerint ez a jövő év első felében nem fedezi majd a közüzemi nagykereskedő költségeit. A társaság közölte azt is, hogy az új tarifarendelet az elismert eszközalapú nyereséget a szállításban a korábbi 8,5 százalékosról 6,9 százalékosra, míg a közüzemi ellátást szolgáló tárolásban 10 százalékosról 8,4 százalékosra csökkenti.

Lelet a Bécsi-medencében. Az MTI beszámolója szerint az OMV újabb jelentős földgázleletre bukkant 3700 méteres mélységben a Bécsi-medencében – közölte tegnap az osztrák energiaipari konszern. A potenciális gázkészlet nagysága a becslések szerint 1,5 milliárd köbméter (10 millió hordóolaj-egyenérték). Ez körülbelül az éves osztrák földgázfogyasztás egyötödének felel meg, és meghaladja az OMV éves, 1,25 milliárd köbméter volumenű ausztriai gázkitermelését. A kitermelés várhatóan 2007-ben kezdődik meg.
Oroszország tegnap a végsőkig fokozta a nyomást az Ukrajnával zajló gázárvitában, azzal fenyegetve meg vonakodó szomszédját, hogy januártól a nyugat-európai fogyasztókéhoz hasonló, valódi piaci árat szab számára, amely a jelenleginek 4,5-szerese lenne. A Gazprom többé nem tartja fenn ezer köbméterenként 160 dolláros gázárajánlatát Ukrajna számára – közölte az orosz állami ellenőrzésű monopólium exportkarja, a Gazexport vezetője tévényilatkozatában. Ukrajna, amely csak az időt húzta a kilenc hónapja tartó tárgyalásokon, elszalasztotta ezt a lehetőséget – jelentette ki Alekszandr Medvegyev, megfenyegetve a vonakodó szomszédot: a Gazprom jövőre neki is éppúgy a tényleges piaci konjunktúrától függő, súlyozott átlagárat számít fel, mint nyugat-európai fogyasztóinak. Ez az ár január elsején 220–230 dollár között alakulhat – mutatott rá Medvegyev az MTI tudósítása szerint.



Elkelhet a gázüzletág. Szigorú feltételekkel ugyan, de jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy az E.ON Ruhrgas megvásárolja a Mol gázüzletágának egy részét. A bizottság által megszabott feltételek alapján a Molnak értékesítenie kell a Földgázellátó Rt.-ben és a Földgáztároló Rt.-ben lévő teljes részesedését, és nem gyakorolhatja a Földgázszállító Rt. esetében a 25 százalék plusz egy részvényre vonatkozó eladási opcióját. A Földgázszállító 75 százalék mínusz egy részvényeire vonatkozó eladási opciójának gyakorlásához az Európai Bizottság külön engedélye szükséges. Ezenfelül a Ruhrgasnak a Földgázellátó Rt. által a Moltól vásárolt földgáz felét tovább kell adnia más kereskedőknek, valamint évente további egymilliárd köbméter földgázt aukción kell értékesítenie. Mindez a teljes magyar földgázfogyasztás 14 százalékát teszi ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.