Neo-szociáldemokraták

Új fejlécet hoz a Kapolyi László-jelmezbe bújt Gyedmaróz a Népszavának: a „fenyőünnepen” már úgy jelenik meg a lapjuk, mintha szociáldemokrata újság lenne. A szociáldemokrata fejléc a Népszava és az MSZP parlamenti frakcióját erősítő Kapolyi László milliárdos által gründolt Kelemen Gyula Alapítvány együttműködési megállapodásának eredménye. Gyanítható, hogy az ideológiai egymásra találás hátterében a kis példányszámú lap finanszírozásának súlyos gondja áll. Úgy látszik, a hatalmon lévő párt „szociáldemokrata” hívei ma még a – szocialista párt által alapított – Szabad Sajtó Alapítvány résztulajdonában álló, „független” Népszabadságból tájékozódnak, így aztán a jobb sorsra érdemes Népszavának kell elvégeznie a „piszkos” politikai kampányfeladatokat. Nekik kell gépen szállni Orbán Viktor háza felébe, nekik kell majd a lejárató hadjáratot lefolytatni a jobboldali politikusok ellen, hogy a Népszabadság megmaradhasson hiteles újságnak.
Az érdekek egymásra találtak: a pártállami időkből ipari miniszterként is ismert Kapolyi gazdasági érdeke, hogy a baloldali kormány maradjon hatalmon, mint ahogy a Népszava szerkesztőségének is ez az érdeke, hiszen a szocialisták bukása után vajon miféle szakmai befektető látna fantáziát a Népszabadsággal azonos politikai irányvonalú pártlapban?
Bármilyen fejléccel jelenik is meg a lap, a megítélésén ez semmit sem változtat. Mert nem elég szociáldemokratának látszani, annak is kellene lenni. Ám a Népszava nem képviseli a klasszikus szociáldemokrata értékeket, csupán a milliárdos szocialisták egyik propagandaeszköze, és nem tekinthető a szó klasszikus értelmében újságnak sem. Cáfolhatatlan tény: a Népszavát a választások idején az MSZP politikai céljainak megfelelő tartalommal megtöltve egymillió példányban szokták kinyomtatni, és ingyen szokták bedobálni a postaládákba.
Politikai pornográfiának is nevezhetnénk azt a színjátékot, amit a minap a Politikatörténeti Intézetben adtak elő „aláírási ünnepség” keretében, amit botorság lenne sértésként értékelni, hiszen tény: ez az egyetlen olyan lap, amely politikai-ideológiai barométerként pornóirodalmárként jegyzett szerzőt foglalkoztat.
Azért jegyezzük meg: van annak valami diszkrét bája, hogy amikor Németh Péter a ceremónián kijelentette, hogy „a Népszava egyértelműen baloldali orgánum, de ez nem jelenti azt, hogy pártlap lenne”, a jobboldalán Gyurcsány Ferenc milliárdos szocialista miniszterelnök ült, a baloldalán Kapolyi László milliárdos anti-neoliberális „neo-szociáldemokrata” foglalt helyet Hiller István szocialista pártelnök társaságában.
Ezekkel a „baloldali” férfiakkal az oldalán mondta azt Németh Péter, hogy „kritikai attitűd nélkül nem lehet beszélni minőségi újságírásról”. Egyébként valóban nagyon szerencsésnek mondhatja magát az a húszezernyi Népszava-olvasó, mert lapjuk „mindig – így ma is – állást foglal a szélsőségek, a sovinizmus, a rontó eszmék ellen”. Sőt mi még azzal is kiegészítjük ezt az öntömjénezést, hogy a Népszava olvasói kiváltságos helyzetben vannak: nem is kell törniük az agyukat azon, hogy vajon kik a szélsőségek, melyek a rontó, soviniszta eszmék, és kik képviselik ezeket, mert mindig pontosan megmondják nekik.
Mindig azok képviselik, akik a politikai ellenfelei a pártállami diktatúra utódpártjának, a kaméleonszocialista pártnak, amely – ha éppen úgy akarják, akkor szocialista, ha úgy akarják, akkor a befektetők érdekeit képviselő kapitalista, ha pedig az érdekeik úgy kívánják, akkor szociálliberális mezben tündökölnek.
Mivel az utóbbi időben a közvélemény negatívan értékeli az SZDSZ által oly markánsan képviselt neoliberális gazdaságpolitikát, a „szocdem” nagytőkés Kapolyi sietve szögezte le, hogy minden erejével a neoliberalizmus ellen van. A Népszava az SZDSZ holdudvarához közel álló liberális újságírói elé most igen nehéz feladatot állítottak: fából kell majd előállítaniuk a vaskarikát.
Nyilvánvaló, ők maguk is belátták, hogy nem áll nekik jól a szociáldemokrata értékek képviselete, ezért a hitelesnek vélt idolért, Fejtő Ferencért egészen Párizsig kellett elszaladniuk. A hősként tisztelt szociáldemokrata Kéthly Anna szellemi örökösei ugyanis a megmaradásáért küzdő „történelmi” Szociáldemokrata Pártban politizálnak, és hosszú évekig pereskedtek a korábban egységes, ám a rendszerváltoztatás zavaros éveiben titkosszolgálati eszközökkel szétvert MSZDP-vel. Amely vezetésének hatalmát a pártba befészkelődött Kapolyi László máig feltáratlan, kétes körülmények között kaparintotta meg. Az igazi magyar szociáldemokraták ma sem Fejtő Ferencet tekintik „igazodási pontnak, iránymutató példaképnek”, hanem Kéthly Annát, aki az ’56-os forradalom idején is pontosan tudta, melyik oldalon van a helye a szociáldemokratáknak. Az pedig, hogy Kapolyi alapítványa bitorolhatja Kéthly Anna munkatársának, a szociáldemokraták ’56-os mártírjának, Kelemen Gyulának a nevét, csak annak tudható be, hogy nem volt olyan szellemi örökös családtag, aki tiltakozzon ez ellen.
Mindazonáltal leszögezhetjük: nemcsak Kéthly Anna forog a sírjában amiatt, amit a szociáldemokrácia nevével és pártja lapjával, a Népszavával művelnek a harmadik Magyar Köztársaságban, hanem bizony a brutális kegyetlenséggel kivégzett Fenyő János is.
Ha a Népszava valódi újság lenne, oknyomozó riportereit kicsit jobban érdekelné, hogy ki és miért végeztette ki a lap volt tulajdonosát, mint az, hogy Orbán Viktor a vagyonbevallásában kimutatta-e a padlástérben kialakított barkácsműhelyét. Persze belátjuk: a kenyéradó gazdák az előbbi témát nem honorálják, sőt veszélyekkel is jár, míg Orbán Viktor bármilyen eszközzel történő mocskolása eleve elrendelt siker odaát.