Önkezével vetett véget életének szombaton reggel egy gyilkosság gyanújával előzetes letartóztatásban levő negyvennyolc esztendős férfi a miskolci börtön hatszemélyes cellájának mellékhelyiségében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik illetékese sem kívánta kommentálni lapunknak a történteket.
Annyit sikerült megtudnunk, hogy a cellatársak találtak rá az akasztott férfira. Rögtön segítséget kértek, de az egészségügyi szolgálat beavatkozása ellenére sem sikerült megmenteni életét. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának közleménye szerint a férfi vélhetően az általa elkövetett bűncselekmény súlya, illetve annak következményei miatt választotta a halált.
Értesülésünk szerint az előzetes letartóztatottak zárkáit és a fallal elválasztott mellékhelyiségeket nem ellenőrzik térfigyelő kamerákkal, így egyelőre az öngyilkosságot sem lehet megakadályozni. A tragédia utáni vizsgálat kizárta az idegenkezűséget, és az is kiderült, hogy a börtönőröket nem terheli felelősség.
Emlékezetes, hogy ugyanebben az intézetben lett öngyilkos a Bonnie és Clyde néven elhíresült betörőpáros férfi tagja is.

Steve Bannon: „Vagy van országod, vagy nincs országod”