Orbán orvosolná a körbetartozásokat

A kis- és középvállalkozások 53 százalékát érintő körbetartozások rendezésére tett javaslatot Orbán Viktor még a héten a parlament elé terjesztett munkahelygarancia-törvénnyel. A terv szerint az állami beruházásoknál azonnali fizetési kötelezettséget írnának elő, és tiltanák az áfavisszatartást. A kormány várja az írásos javaslatot a miniszterelnöki titkárságon.

Török László
2005. 12. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz által útnak indított nemzeti konzultáció tapasztalatairól számolt be Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában a parlamentben, megjegyezve, az emberek leginkább munkahelyük elvesztésétől félnek, amely félelem a legnagyobb akadálya egy tetterős, magában bízó Magyarország létrejöttének. A bizonytalan helyzet – vélekedett a volt miniszterelnök – az állam „kóros mértékű” eladósodottsága, valamint a kis- és középvállalkozásokat sújtó körbetartozás miatt alakulhatott ki. – Riasztó a csőd- és az elbocsátási hullám mértéke, a fenyegető tendenciák százezer munkahelyet és ugyanennyi családot fenyegetnek – közölte Orbán Viktor, az állam fizetési kötelezettségének elmulasztásával indokolva azt, hogy a kis- és középvállalkozásoknál nő a kiegyenlítetlen számlák mértéke (több mint 150 milliárd forintról van szó), és a szektorban 2005-ben rekordszintet ért el a felszámolások száma.
A Fidesz elnöke munkahely-garancia-törvény megalkotásában látja a problémák kezelésének lehetőségét, amelyre javaslatot is tett a kormánypárti képviselők heves tetszésnyilvánítása közepette. Az ellenzéki párt még a héten benyújtja a parlamentnek a tervezetet, amely – ahogy az a politikus szavaiból kiderült – öt elemet tartalmaz majd. Eltörölné a kis- és középvállalkozások számára a ki nem fizetett számlák utáni adózást és áfafizetést, tiltaná az áfavisszatartás egyébként is törvénytelen gyakorlatát, azonnali fizetési kötelezettséget írna elő az államnak a költségvetésből finanszírozott beruházásoknál, munkahelygaranciaalap létrehozását kezdeményezné, valamint megduplázná az állami előfinanszírozás mértékét az uniós pályázatokon nyertes vállalkozásoknál.
Orbán Viktor sajtótájékoztatóján mindehhez hozzátette: a munkahely-garanciatörvényt a Matolcsy György vezette gazdasági konzultáció két-három hónapos egyeztetéssorozata alapján dolgozták ki, elkészült egy kifejezetten a vállalkozások közötti tartozásokat kezelő javaslat is.
– A kormány teszi a dolgát, nem beszél, felelősen cselekszik, egy jobb, élhetőbb, biztonságosabb és igazságosabb országért – reagált Orbán Viktor szavaira Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök ezt alátámasztandó felsorolta az elmúlt évek, illetve a száz lépés program bizonyos intézkedéseit: az ötéves adócsökkentési programot, a Start-kártya bevezetését, a minimálbér adómentessé tételét. A kormányfő kitért a gyógyszerpiacon és az energetikában megkötött megállapodásokra, amelyeknek köszönhetően jövőre nem emelkedik a gáz és a gyógyszerek ára, csökken azonban az áram ára. Gyurcsány szerint a Fidesz-elnök elmúlt hetekben tett bejelentéseinek hitele sokat csökkent, ennek ellenére az „ötleteket meghallgatják és véleményezik”, úgyhogy a miniszterelnök arra kérte Orbán Viktort, javaslatát „írja le, és nyújtsa be titkárságán”. A politikus megjegyezte, a múlt héten Kóka János gazdasági miniszter már tárgyalásokat kezdeményezett az építőipar képviselőivel a körbetartozások rendezésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.