Fellépés a hosszú bírósági perek ellen
Az összes parlamenti frakció támogatására számíthat majd az a törvényjavaslat, amelyben a kormány a bírósági eljárások elhúzódása miatti kifogás intézményének bevezetését kezdeményezi – vélekedett Csákabonyi Balázs szocialista képviselő. Az előterjesztés szerint az ügyfelek már menet közben jogorvoslattal élhetnek, ha a bíróság megsérti az eljárás ésszerű időn belüli befejezésére vonatkozó követelményt. (MTI)
Teljes az MSZP listája
Minden megyében, illetve a 174 választókerületben befejeződött az MSZP területi listaállítása, miután a párt zalai területi szövetségének szombati küldöttgyűlésén is elfogadták az országgyűlési választásokra létrehozott, 15 jelöltből álló névsort – jelentette be Góra Balázs megyei ügyvezető alelnök. A zalai listát Göndör István frakcióvezető-helyettes vezeti. (MTI)

Rétvári Bence: Az idén 11 milliárd forintnyi teljesítményjuttatást kapnak a rendvédelmi dolgozók