Tegnap indította el elektronikus határidős kereskedési rendszerét az Equitas Broker Rt. Első körben határidős BUX-ügyleteket köthetnek az interneten keresztül a brókercég ügyfelei. Az Equitas elektronikus rendszere az első, amely internetes kereskedéssel a befektetőknek az azonnali piac mellett a határidőshöz is elérést biztosít. (MTI–Eco)
*****
Az Európai Értéktőzsdék Szövetségének Brüsszelben tartott közgyűlése beválasztotta a szervezet igazgatóságába Szalay-Berzeviczy Attilát, a Budapesti Értéktőzsde elnökét. A szövetség elnökének ismét Massimo Capuanót, a Borsa Italiana elnök-vezérigazgatóját választották. Az igazgatóságba először került magyar szakember. (MTI–Eco)
*****
A cseh versenyhatóságok a piacuralmi helyzetével való állítólagos visszaélés miatt 205 millió koronás (7,06 millió eurós) bírság megfizetésére kötelezték a Cesky Telecomot. A távközlési cég bírósági úton fellebbez a döntés ellen, mivel azt állítja, hogy érvényben levő előírások ellen nem vétett. (MTI–Eco)
*****
Romániában az első kilenc hónapban közel egyharmaddal csökkentek az új külföldi, közvetlen tőkebefektetések a tavalyi első kilenc hónapban érkezett befektetésekhez képest. (MTI–Eco)
*****
A francia versenyhivatal rekordösszegű, összesen 534 millió eurós pénzbüntetésre ítélte a három franciaországi mobiltelefon- szolgáltatót, a France Télécomhoz tartozó Orange-ot, a Vivendihez tartozó SFR Cegetelt és a Bouygues Telecomot jogellenes összebeszélés miatt. (MTI–Eco)
*****
A 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján a terezettnél 5 milliárd forinttal többet, 35 milliárd forintnyit értékesítettek. A benyújtott ajánlatok össznévértéke 128,56 milliárd forintot tett ki. (MTI–Eco)
*****
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacán novemberben kétszeres árfolyamértéken számolva 851,7 milliárd forintnyi üzletet kötöttek a brókerek, a forgalom októberhez képest 15 százalékkal csökkent. A BUX index értéke egy hónap alatt 649 ponttal, 3,16 százalékkal nőtt, november végén 21 174 ponton állt. (BÉT)

Halálos motorbaleset történt az M3-ason – fotók