Röviden

MN
2005. 12. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jégpálya tíz napra 111 millió forintért
Idén is lesz jégpálya a Parlament előtt, valamivel több mint 111 millió forint plusz áfáért – mondta tegnap Batiz András kormányszóvivő. A létesítmény alig több mint egy hétig lesz nyitva, december 22-től január 1-jéig. Batiz azzal indokolta a költségeket, hogy szilveszterkor ugyan a jégpálya zárva lesz, de az egész napos Kossuth téri programok költségei is benne foglaltatnak az árban. (Cz. I.)

Mulasztottak a jogalkotók
Huszonkét olyan, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet kimondó alkotmánybírósági határozat van, amelynek előírásait mindmáig nem teljesítették a jogalkotók – közölte Bihari Mihály. Az Alkotmánybíróság elnöke hozzátette: 18 esetben az Országgyűlés, három esetben a kormány, egy esetben pedig a kormány és az Országgyűlés nem tett eleget kötelezettségének. (MTI)

Semmis a szerződés
A fővárosi önkormányzat szerint semmis a csepeli szigetcsúcsot érintő, a spanyol Fadesa Hungária Ingatlanfejlesztő Rt. és a kerületi önkormányzat által kötött szerződés, amely szerint négy nagy értékű csepeli ingatlant, összesen több mint 11 milliárd forint értékben adnának el. (MTI)

Távozik Szentendre polgármestere
Távozott tisztségéből Szentendre MSZP-s polgármestere, aki már a második ciklusban irányította a Duna-parti település vezetését. A Fidesz szerint Miakich Gábor egy teljes mértékben eladósodott várost hagyott maga után. Távozása miatt a szentendrei időközi választás lesz a 2006-os országgyűlési választások előtti utolsó erőpróba. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.