Méltó
Havas
Másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték tegnap Rácz Pétert. Az ügyészség szerint a főúttörő 82 millió forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy 14,2 millió forintért adta el az ifjúsági szervezet csillebérci, 94 milliót érő vadászházát. Tán emlékszik még a 12. pontra: Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a KISZ tagságára. Hát most méltó lett.
Kölyökkutyákat csempésztek
Több mint 140, Kelet-Európából származó fajtatiszta kölyökkutyát találtak francia rendőrök egy magyar furgonban összezsúfolva, hamis papírokkal Mentonban – közölték tegnap. Egy számlából kiderült, hogy egy spanyol vevő 15 ezer eurót fizetett volna az állatokért. A kölyköket egy nizzai állatmenhely fogadta be. (MTI)
Friss becslés a cunami halottairól
A négyszázezret – azaz a halottak és az eltűntek hivatalos számának a kétszeresét – is elérheti a tavaly decemberi indiai-óceáni szökőár áldozatainak száma – vélte tegnap Rómában a Caritas Internationalis katolikus segélyszervezet. Az új becslés a Caritas helyszínen összegyűjtött adatain alapul. (MTI)
Pusztító áradások Thaiföldön
Az utóbbi három évtized leghatalmasabb áradása pusztít Thaiföld déli részén, ahol a természeti csapás már 35 életet követelt. Az érintett területeken több százezer embert veszélyeztet a víz. Malajziában ugyancsak súlyos gondokat jelentenek az áradások, péntek óta kilencen haltak meg, s harmincezer embert kellett kitelepíteni otthonából. (MTI)
Skandináv lottó
Első számsorsolás: 3, 7, 16, 18, 27, 33, 35. Második számsorsolás: 2, 3, 11, 23, 27, 28, 30. (MTI)