Szakítva a hagyományokkal, Sólyom László köztársasági elnök december 31-én éjfélkor nem tart ünnepi beszédet – tudta meg az Info Rádió. A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke, Wéber Ferenc elmondta, hogy az államfő január 1-jén szól a nemzethez. Az újév első napjának délelőttjén viszont 11 órakor a televíziók közül elsőként a közszolgálati csatorna 1-es programja adja le Sólyom László előre felvett beszédét. Az Info Rádió úgy értesült, hogy Sólyom László azért január 1-jén mond köszöntőt, mert komoly beszéddel készül, amelyben választ ad a hozzá eddig feltett sok, de felelet nélkül maradt kérdésre is.

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt