Szaddám Huszein bojkottálja a perét

Hírösszefoglaló
2005. 12. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem jelent meg bírái előtt Szaddám Huszein volt iraki diktátor perének tegnapi bagdadi tárgyalásán, ehelyett a védők sürgős és bizalmas konzultációkat kezdtek a bírósággal, így késett a per folytatása. Szaddám a keddi tárgyalás zárásakor a per bojkottjával fenyegetőzött, mert szerinte „a bíróság igazságtalan”. Bekiabálva azt kérdezte a bíróktól, van-e szándékosság abban, hogy a vádlottakat teljesen elcsigázottan hurcolják a bíróság elé, s arra panaszkodott, hogy nincs tiszta ruhája, megfosztották a zuhanyozás és az ájtatosság lehetőségétől is. „Ez terrorizmus” – mondta Szaddám Huszein, s a tárgyalás végén pokolba kívánta bíráit. A volt elnök bojkottja miatt a per csak két hét múlva folytatódik.
A tárgyalótermen kívül ezt a szót leginkább az Oszama bin Laden vezette al-Kaida merényleteire szokták mondani. Egy először frissnek mondott, később három hónaposnak bizonyult felvételen azt bizonygatta Ajman az-Zavahíri, a hálózat második embere, hogy a terrorvezér él és irányítja a „dzsihádot a Nyugat ellen”. Zavahíri igyekezett megörvendeztetni a nézőket azzal is, hogy az al-Kaida – mint fogalmazott az al-Dzsazíra katari hírtévén bemutatott felvételen – immár valóságos „népi mozgalommá vált”. Második számú vezetője az egység megteremtésére hívta fel az iraki lázadó csoportokat, s úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok és nyugati szövetségeseinek „új keresztes háborúja” kudarcra van ítélve, mint ahogyan azt az afganisztáni és iraki amerikai veszteségek bizonyítják. Ezzel egyébként ugyanazt mondta, mint az amerikai elnök demokrata ellenzéke, akik szerint hibás a felvetés, hogy győzni lehetne Irakban. Howard Dean, a Demokrata Párt vezetője az amerikai haderőt két éven belül kivonná az országból, s a vietnamihoz hasonlította a mostani helyzetet.
Ezt az egységet erősítené meg Szaúd-Arábia is, ahol épp most tartja rendkívüli ülését az Iszlám Konferencia Szervezete. Az ötvenhét mozlim országot tömörítő csoport negyven külügyminisztere látogatott el Mekkába, ahol Szaúd al-Fejszál koronaherceg, az ország diplomáciájának vezetője egységre szólított fel az iszlám elleni támadások kivédésére, amelyek „kívülről és belülről, deviáns ideológiák követői felől jönnek”. A résztvevők várhatóan elfogadják azt a tízéves fejlesztési tervet, amelyben a mozlim országok jövőjéről ejtenek szót. A találkozón Abdallah szaúdi uralkodó felszólított az iskolarendszerek reformjára, hogy elejét vegyék a szélsőséges eszmék térhódításának.

Bagdadi vérfürdő. Több mint negyvenen meghaltak, mikor pokolgép robbant a főváros rendőrakadémiájánál. A terrortámadást az al-Kaida vállalta magára. A nyomozás kiderítette, hogy az elkövetők rendőri egyenruhát viseltek, ám egyelőre nem tudni, hogy maguk is a hatóság kötelékébe tartoztak-e.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.