Szakszervezetiek az MSZP listáján

Török László
2005. 12. 12. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aktív és volt MSZOSZ-es szakszervezeti vezetők is indulnak MSZP-s színekben a választásokon – értesültünk szocialista forrásokból. Kordás László, az MSZOSZ volt alelnöke, jelenleg a munkaügyi tárca politikai államtitkára, Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke, valamint Rabi Ferenc, a Bányászszakszervezet elnöke is helyet kaphat a párt országos listáján. Az egyelőre még bizonytalan, hogy közülük kik lehetnek mandátumot érő helyen (2002-ben az MSZP-ből harmincegyen jutottak így képviselőséghez), az országos lista ugyanis – ahogy egyik informátorunk fogalmazott – „nagyon feszített”. Megírtuk: a névsor összeállításánál Gyurcsány Ferenc miniszterelnök akarata érvényesül majd, több szocialista országos vezető helye még kérdéses.
Vadász János, az időközben lemondott kormánymegbízott, volt (nem MSZOSZ-es) szakszervezeti vezetőt az MSZP már korábban sem támogatta abban, hogy egyéni jelöltként mérettesse meg magát. Informátoraink szerint az sem valószínű, hogy Vadász az országos listán befutó helyen szerepeljen.
*
Az viszont már tény, hogy Márkus Imre volt vasutas szakszervezeti vezető – aki az MSZP 2002-es győzelmét követően a vasút reformjáért felelős miniszteri biztos lett – a párt Vas megyei egyéni képviselőjelöltje lesz Kőszegen és térségében. Szakszervezeti körökben egyébként még Balogh Bélát, a Vasas Szakszervezet elnökét és Hódi Zoltán alelnököt emlegették a képviselői ambíciókkal rendelkezők között.
A Horn-kormány idején számos MSZOSZ-es szakszervezeti vezető ült MSZP-s színekben a parlamentben, akik megszavazták a munkavállalókra és nyugdíjasokra súlyos terheket rovó Bokros-csomagot. Az MSZOSZ egyebek mellett hatszázezer szórólappal segítette a szocialisták 2002-es kampányát.
A konföderáció Medgyessy Péterrel kötött megállapodásából éppen a legfontosabb, munkavállalókat érintő pontok nem teljesültek, mint a bérek és nyugdíjak felzárkóztatása, a 38 órás munkahét bevezetése, három-négyszázezer új munkahely létrehozása. Ennek ellenére a konföderáció a közelmúltban elfogadta Hiller István pártelnök újabb együttműködésre vonatkozó ajánlatát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.