Szégyenfolt

Ferch Magda
2005. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olasz, német és francia kastélyok függőkertjei lehettek mintái, mégis teljesen az itteni szükségletekből, terepből nőtt ki – írta róla Gerle János. A palotához méltó környezetet teremtő neoreneszánsz „építészeti allegória” 1875 és 1882 között épült fel Ybl Miklós tervei szerint, I. Ferenc József megrendelésére. A szimmetrikus elrendezésű épületegyüttes valaha Erzsébet királyné kedvenc parkjának, a budavári palotakertnek volt a Duna felőli főbejárata. Fessler Leó és Huszár Adolf szobrai, Than Mór és Scholtz Róbert festményei díszítették. Ma gaz fölverte, omladozó romhalmaz, Budapest egyik szégyenfoltja. A hajdani park nagy pálmaháza – védetté nyilvánítva – valahol Miskolcon árválkodik, annak idején egy állami gazdaság kertészetébe szállították.
A háborúban súlyosan megsérült épület- és parkegyüttest 1957 és 1961 között felújították, majd ifjúsági parkként fogadta a fiatalokat – 1981-ig, amikor egy halálos balesetet követően bezárták.
Közelében, a Duna-parton áll a hajdani „vízvezető” díszes gépháza, ahonnan a királyi lakot, kertet és istállókat látták el ivóvízzel. Egykor a budaiak egyik kedvenc kávéháza volt, nyaranta kertvendéglőként működött. Néhány éve rendbe hozták, kaszinót nyitottak benne. A Várkert-bazár azonban továbbra is omladozik.
A két, hegyre kúszó, középkori fedett lépcsős várfal között, vastagon, ágyúpadnak feltöltött terület régészeti szempontból különleges értékű. Bugár-Mészáros Károly kutatta ki, hogy 1420 és 1423 között Zsigmond király itt építtette fel „Európa parlamentjét” – a Padova főterén álló Palazzo della Ragione (igazságügyi palota) óriásterme, az „il salone” mintájára. A 2133 négyzetméteres terem, amelynek dunai homlokzata párkánymagasságig felmenően ma is megvan, látható az első Buda-ábrázoláson, a Schedel-féle krónikában. Az 1470-es évek elejére keltezhető metszetet Michael Wohlgemutnak, Dürer mesterének tulajdonítják. Zsigmond 1424-ben ebben a teremben fogadta a „páneurópai konferenciára” érkező lovagokat és mintegy hetven uralkodót, akikkel feltehetően a török veszéllyel kapcsolatos teendőkről tárgyalt nyolc hónapon keresztül. A teremből 1600 négyzetméternyi területet úgy lehetne helyreállítani, hogy nem kellene érinteni az Ybl-féle épületet. Fel kellene deríteni, tartozott-e hozzá ebédlő és konyha, mint a hasonló párizsi királyi óriásteremhez – mondja a Magyar Építészeti Múzeum igazgatója. Különlegesen fontos ez a budai várrész azért is, mert a feltöltésben rejtőzhetnek a középkori királyi palota további faragott kövei – csak a fele van kiásva! –, amelyek folytathatóvá tehetik Mátyás király palotájának, valamint a hajdani kerteknek a korhű rekonstrukcióját.
Az államfők rezidenciájához tartozó parkok Európa-szerte a valódi demokrácia gyakorlásának helyszínei, ahol az ország vezetői egyszer egy évben azokat látják vendégül, akik tettek valamit az országért. Magyarországon ilyen kert most nincs. Az Ybl-épületegyüttes és ami az udvarai alá rejthető lehetne a budavári palota- és múzeumegyüttes turistafogadó központja is. Persze csak akkor, ha nálunk mindenki természetesnek tartaná, hogy ilyen értékű műemléket, amely a világörökségként nyilvántartott budai panoráma szerves része, nem szabad kiadni az állam tulajdonából – még bérletbe adni is csak ellenőrizhető funkciókra és rövidebb időre volna szabad. Sokak meggyőződése, hogy a történeti várkert- és palotaegyüttes megőrzése és felújítása az állam feladata volna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.