„Van helyzet, amikor a szótlanság a legbeszédesebb. Azt kérem önöktől, hölgyeim és uraim, hogy egyperces néma felállással adózzunk a hősöknek, és emlékezzünk 1956 eredeti, végül beteljesülő eszményére, a szabad, független és demokratikus Magyarországra!”
Emlékszünk?
Gyurcsány Ferenc megrendítő, megható erejű és előre nem tervezett ünnepi beszédének utolsó mondatai. Mindez a már megszokott gyurcsányi teatralitással kísérve. Komoly arccal, kicsit sértve. A miniszterelnök – mint később megtudtuk – eljátszotta, hogy rögtönöz egy beszédet, melynek a végén arra kérte a Magyar Állami Operaház díszes közönségét, hogy tisztelettel adózva ’56 hőseinek egy percre álljanak fel. Ám ekkor még nem sejtette, hogy egyszer őt is felállítják a helyéről arra kérve, hogy fejezze ki tiszteletét a „határon túl élő magyarok kitartásáért és hűségéért”.
Mert jár a tisztelet. „Tisztelet a kitartásért a nehéz időkben, hogy évtizedeken át kitartottak mellettünk, csöndben, sok szenvedés között. És tisztelet a hűségért, hogy hűek maradtak magyarságukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz.” (Idézetek Orbán Viktortól.)
Ha az operaházi beszéd szívből jövő és őszinte lett volna, akkor Gyurcsány minden bizonnyal emlékezett volna rá, és akkor talán nem ragadja el a hév, és nem beszél oly ingerülten. De nem. Ő ingerült lett, a hév elragadta: – Én vagyok a vezér, és én vagyok az, aki felállítom a népet, felállítom a parlamentet, aki diktálom Magyarországnak a tempót. A vörös taréjú szélkakas tudathasadásos.
Sej Gábor Leó, Eger
origo.hu
Ennyibe kerül a Velencei-tó az idén
