Izrael hetek óta diplomáciai harcot folytat azért, hogy az általa terrorszervezetnek tartott Hamász ne indulhasson a palesztin választásokon, ezért döntött a mostani lépés mellett. Az említett tisztviselők szavai szerint – amelyet a Háárec izraeli lap idézett – hazájuk nem kívánja, hogy az ő területén lehessen szavazni egy terrorcsoportra. Az 1967-ben megszállt, arabok lakta területen élők ugyanis az oslói megállapodás értelmében szavazhatnak a palesztin választásokon postai úton annak ellenére, hogy Izrael egész Jeruzsálemet saját fővárosának nevezi. A kelet-jeruzsálemiek már az 1996-os választásokon is így szavaztak, majd az idei palesztin elnökválasztáson is a postát használták. Január 25-én, a palesztin általános választásokon is ezt a módszert akarták használni, ám ez most, úgy tűnik, nem fog megtörténni.
Omar Szulejmán, az egyiptomi hírszerzés vezetője kijelentette az izraeli védelmi miniszternek, hogy Kairó a palesztin választás január 25-i megtartásában érdekelt. Saul Mofaz később találkozott az amerikaiak közel-keleti különmegbízottjával. Keith Dayton tábornoknak elmondta, Izrael és a palesztinok elkezdték az egyeztetést a választásokra. Az említett izraeli lapnak egy magát megnevezni nem kívánó biztonsági forrás elmondta, ez az együttműködés csak nagyon kezdetleges lépéseket foglal magába, mint például a szavazóurnák szállításának engedélyezését. A képviselőjelöltek szabad mozgásának engedélyezését is egyenként bírálják majd el, amely azonban semmiképp nem terjed ki a Hamász embereire. A legutóbbi helyhatósági választásokon a Hamász több helyen nagyon jó eredményeket ért el, ezért szakértők azt is el tudják képzelni, hogy győzhet is az általános voksoláson.

Szijjártó Péter elmondta, kik vásárolták az EU-ból a legtöbb orosz LNG-t