Vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a parlamentben még e héten a Fidesz a Financial Timesban megjelent, „megtévesztő kormányzati hirdetések” miatt – jelentette be Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Elmondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök másfél hete a parlamentben még a leghatározottabban letagadta, ám néhány nappal később kiderült az igazság: a magyar kormány az adófizető polgárok pénzéből húszmillió forinttal támogatta az egyik brit gazdasági napilap, a Financial Times Magyarországgal foglalkozó mellékletét. Deutsch szerint nem véletlen, hogy Gyurcsány nem mondott igazat az Országgyűlésben, hiszen alig két nappal a melléklet – s az abban közzétett „valótlan, hamis adatokat tartalmazó” hirdetés – megjelenése után a magyar kormány egy csaknem ötvenmillió forintos magyarországi hirdetési kampányba kezdett, amely a brit lapban megjelent szponzorált tartalmakat objektív, minden kétséget kizáró tényként állítja. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánypártok politikai, hatalmi, választási érdekeik miatt effajta kommunikációs technikákat alkalmazzanak, s hogy a magyar adófizetők pénzéből téveszti meg a kormány a magyar embereket. A Fidesz által kezdeményezett vizsgálóbizottság egyebek mellett arra keresne választ, hogy hány tíz millió forintot költött el eddig a kormány ehhez hasonló ügyekre, tudott-e ezekről a kommunikációs programokról a miniszterelnök, illetve tisztában voltak-e a kormánytagok azzal, hogy a külföldi lapokban megjelent hirdetések valótlanságokat állítanak.
A Financial Times levele. Batiz András kormányszóvivő tegnap ismertette azt a levelet, amelyet a Financial Times írt a magyar kormánynak, illetve a Fidesznek a melléklettel kapcsolatban. Hugh Carnegie, a lap vezető szerkesztője ebben arra hívja fel a magyar kormány figyelmét, hogy kabinetünk nem támogatta a melléklet megjelenését, hanem csak hirdetett abban. Ismert, Tóth Judit, a gazdasági tárca szóvivője a múlt héten még szó szerint azt nyilatkozta: „Mi úgy döntöttünk, hogy egy borzasztóan fontos felület annak érdekében, hogy meg tudjuk mutatni a külföld felé, hogy milyen befektetési lehetőségeket kínál Magyarország a külföldi tőke számára, úgy döntöttünk, hogy húszmillió forint értékben támogatjuk ennek a special riportnak a megjelenését.” A Financial Times szerkesztője szerint a mellékletben a cikkek akkor is úgy jelentek volna meg, ha a gazdasági tárca nem hirdet benne.