Komoly zuhanással zárta a tegnapi napot a Budapesti Értéktőzsde részvényeit jegyző BUX. Az index már nyitáskor gyengülőben volt, de a Fitch Ratings bejelentését követve a magyar indikátor tovább zuhant, és végül a 21 ezer pontos határ alatt landolt. A 25 milliárd forintot meghaladó forgalom és a BUX 2,48 százalékos visszaesése még nem jelentette azt, hogy pánik alakult volna ki, de voltak jócskán olyan befektetők, akik az eladói oldalra álltak. A vezető részvények – mint azt várni lehetett ilyenkor – gyengülőben voltak, de követték őket a kis forgalmú papírok is. A nap vesztese a 4,7 százalékkal beeső Fotex lett, a kereskedőtársaság részvényei 322 forintra gyengültek.
A blue chipek sorából a csökkenést a Takarékbank által visszaminősített OTP vezette, a pénzintézet papírjai 3,9 százalékkal lettek olcsóbbak. Hasonlóan csökkenést mutatott és 2,57 százalékkal mérséklődött az ára a Richternek is, a Magyar Telekom 1,7 százalékkal, a Mol 1,4 százalékkal esett vissza.
Miután a nagyobb forgalmú papírok ára komolyan gyengült, a kisrészvények esetében is elkezdődött a csökkenés, így a BorsodChem is követhette a többieket, és 3,1 százalékkal mérséklődve zárhatott. Csak hat „legény” maradt talpon, ezek közül is a legnagyobb forgalmat az Antenna Hungária bonyolította le, amely részvény 0,2 százalékkal lett drágább előző áránál. Drágult még a Linamar, a TVK és a Pannonplast is. Elemzők elmondták, hogy a mai napon történt gyengülés jó indok lehet arra, hogy a hét második felében emelkedőre fogják az irányt a részvényárak. Az ilyenkor szokásosnál kevésbé gyengült a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon, a magyar fizetőeszköz a BÉT zárásakor egy százalékot meg nem haladóan volt drágább, mint a korábbi napon. Sőt az államháztartási hiány adatának késői megjelenése is a napközbeni gyengülést korrigálta, így a tőzsde zárását követve az euró visszacsúszott a 253-as szint közelébe.
Az európai piacok közül csak a magyar tőzsdén alakult ki nagyobb eróziós hullám, Londonban az FTSE fél százalékkal erősödött, míg a frankfurti DAX 0,65 százalékkal növekedett.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás