Beigazolódtak azok a találgatások, amelyek szerint Kim Dzsong Il nyolc napra titokban Kínába utazott. A KCNA észak-koreai ügynökség jelentése szerint a kommunista állam elnöke tegnap hazatért, s pekingi tárgyalásain beleegyezett a phenjani nukleáris törekvésekről szóló hatoldalú tárgyalások felújításába. A kínai hatóságok egyelőre nem kommentálták a hírt, az ország sajtója azonban megerősítette, hogy Kim Peking mellett a közép-kínai Hupej (Hubei) és a délkeleti Kuangtung (Guangdong) tartományaiban is járt.
A KCNA szerint Kim nem hivatalos látogatást tett Kínában Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök meghívására. A pekingi találkozón a felek „megállapodtak, hogy hozzájárulnak a Koreai-félsziget nukleáris kérdéskörének békés megoldásához” – adta hírül az MTI. Tegnapi elutazása után váratlanul, előre be nem jelentett látogatásra Pekingbe érkezett Christopher Hill is, aki az amerikai küldöttség vezetője a Korea atomprogramjáról szóló hatoldalú tárgyalásokon.

Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot