A Népszava cikke szerint a Magyar Rádió a törvényellenes állapotok megállapítását és azok megszüntetését kérte a Legfőbb Ügyészségtől. A hírt kommentálva Hollós János rádióalelnök lapunknak elmondta: „Átolvastam a beadványt, de már nem emlékszem rá, hogy mit kértünk az ügyészségtől. Én is meglepődtem a Népszava cikkén.” Közölte: a jogi osztály vezetője készítette az anyagot, aki viszont külföldön van.
Borbély Zoltán, az LÜ szóvivője lapunknak csak annyit erősített meg, hogy valóban érkezett beadvány az ügyészséghez, de annak tartalma a vizsgálat lezárultáig nem publikus. – Csak a benyújtó fél hozhatná nyilvánosságra a dokumentumban foglaltakat – tette hozzá a szóvivő. Egy dolog biztos: sem az ügyészség, sem más szerv nem tud változtatni azon a jelenlegi helyzeten, hogy a közrádiónak nincs elnöke. Vezetőt ugyanis csak a kuratórium választhat.
Hollós János kérdésünkre azt is közölte, Gőblyös István gazdasági alelnök tudna felvilágosítást adni az MR és az Antenna Hungária (AH) Rt. közötti jogviszonyról. Ismeretes: a közelmúltban több sajtóhír is szólt arról, hogy az elnök nélküli rádióban nincs senki, aki meghosszabbíthatná az AH-val kötött műsorszórási szerződést. Több rádiós is úgy véli, hogy Hollósnak, Gőblyösnek és a kuratóriumi elnöknek tudnia kellett róla: a rádió és az AH közötti hosszú távú megállapodás révén élő szerződés van a két intézmény között.
Tóth András, az Antenna Hungária kommunikációs igazgatója szerint az intézményt felügyelő kuratórium MSZP-s elnöke, Gellért Kis Gábor korábban „nyilván téves információk alapján fogalmazta meg” a műsorszórás biztonságával kapcsolatos aggályait. Gellért Kis elmondta: valóban téves információ volt, „amit valamiért felkapott a sajtó”. Név nélkül nyilatkozó rádiósok szerint a főkurátornak és az alelnököknek „vagy fogalmuk sincs arról, hogy mi történik a rádióban, vagy szándékosan keltenek feszültséget, teszik kaotikussá a működést”.
A rádiókuratórium civil delegáltjai eközben újabb rendkívüli ülést kezdeményeztek, amelyen meg kívánják hallgatni Hollós és Gőblyös alelnököket, valamint Szíjártó István gazdasági igazgatót. Mint a kezdeményezésből kiderül, a kuratóriumnak anélkül kellene döntenie a 2006-os pénzügyi tervről, hogy az előző évi gazdálkodásról érdemi tájékoztatást kaptak volna.
Ezért a társadalmi delegáltak negyedévi bontásban kívánják beszámoltatni a rádió vezetőit, valamint tájékoztatást várnak a 2005 végén lejárt, illetve hamarosan lejáró szerződésekről. Gellért Kis Gábor szerint a civilek semmihez nem értenek, és csak ártani tudnak.

Szentkirályi Alexandra: Gondolom, ti sem szeretnétek így járni!