A köztársasági elnök után most az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a január 1-jén hatályba lépett, az egyes agrárágazati törvények módosításáról szóló 2005. évi CLVII. törvény tárgyában, amely többek között az itthon kényes témának számító földkérdésekben is rendelkezik. Álláspontjuk szerint a törvény egyes rendelkezése sérti a jogállamiságból fakadó biztonságot, a vállalkozás és a gazdasági verseny szabadságának elvét és a tulajdonhoz való jog szabad gyakorlásának alkotmány által biztosított jogát.
A szabályozás szerint a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 21. §-a két új bekezdéssel egészül ki, amelyek szerint a törvény erejénél fogva az állattartó telepek és a halastavak üzemeltetői elő-haszonbérleti jogot kapnak. E szabályozás azonban a Magosz szerint törvény által biztosított gazdasági és versenyelőnyt biztosítva pozitív diszkriminációt eredményez a most kiemelt gazdasági szereplők számára. E diszkrimináció szerint a helyben lakó családi gazdálkodók, a családtagok, a szomszédok háttérbe szorulnak, nem érvényesíthetik, sőt el is veszíthetik korábban keletkezett elő-haszonbérletes jogosultságaikat. A Magosz rámutat, a törvény hiányosságai következtében egy nem kívánatos birtok- és tulajdonosi struktúra alakulhat ki, ezért viszszamenőlegesen kérik a törvény hatályon kívül helyezését.

Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt