Súlyos adósságállománnyal küzd a Pest megyei Szentendre városa – tájékoztatta lapunkat Dietz Ferenc, a Fidesz városi képviselője, az időközi választás ellenzéki polgármesterjelöltje. A politikus szerint Miakich Gábor, a város előző polgármestere úgy időzítette decemberi lemondását, hogy a választási bizottság a tavaszi országgyűlési választások előtti hetekre jelölje ki az időközi voksolás időpontját.
Miakich Gábor, Szentendre szocialista polgármestere a 2005. december 13-i helyi képviselő-testületi ülésen jelentette be, hogy lemond polgármesteri pozíciójáról. Arra hivatkozott, hogy a jobboldal megakadályozta a működését. Dietz Ferenc, a Fidesz polgármesterjelöltje ezzel szemben úgy véli, Miakich lemondásának hátterében politikai ok húzódik meg. – Az MSZP az országgyűlési választások előtt három héttel nagy valószínűséggel ki szeretné próbálni választási kampányának eredményességét – jegyezte meg Dietz. – Az önkormányzatnak jelenleg 814 millió forint fizetési kötelezettsége és csaknem 128 millió forint likvid hitele van – árulta el az ellenzéki polgármesterjelölt. Magyar Judit, a város MSZP-s elnöke nem kívánta kommentálni Miakich lemondásának körülményeit, Drobilich Erzsébetet, a párt polgármesterjelöltjét lapzártáig nem tudtuk elérni.

Teljes gázzal falnak csapódott a friss jogosítvánnyal rendelkező 18 éves fiú – videó