Állami pénzek nélkül Debrecen

Vidéki repterek

Munkatársainktól
2006. 01. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha a nyár közepére nem felel meg a schengeni normáknak a debreceni repülőtér, elveszíti nemzetközi minősítését. A jelentős műszaki fejlesztést és új terminál építését is követelő feladat teljesítéséhez közel egymilliárd forintos befektetésre van szükség, amihez legfeljebb százmillió forinttal hajlandó hozzájárulni a kormányzat – tájékoztatott Virágh László, a repülőteret üzemeltető Debrecen Airport Kft. ügyvezető igazgatója. A schengeni felkészülés keretében előírt műszaki fejlesztés új kapuk, csomagvizsgálók telepítését jelenti, s a már meglévő terminál korszerűsítését, és egy újabb építését. A beruházásra azért van szükség, mert az előírások értelmében 2007-től egyszerre kell kiszolgálnia a létesítménynek két induló és két érkező, egyenként 120 utas szállítására alkalmas gépet. Az is feltétel, hogy a repülőtéren az unión belülről, illetve kívülről érkező utasokat elkülönülten kezeljék.
Úgy látszik, 300 millió forint áll a repülőtér rendelkezésére. Az is csak úgy, ha Debrecen városa kétszázmillió forintos önerőt biztosít az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács százmillió forintos támogatásához. A Kelet-Magyarország közlekedésében kulcsszerepre igényt tartó repülőtér fejlesztésére szánt központi források messze nem érik el azt a Medgyessy Péter által beígért félmilliárd forintot, aminek kifizetéséről az MSZP-s volt kormányfő debreceni látogatásakor biztosította a város fideszes polgármesterét. Kósa Lajos tájékoztatása szerint ugyanis mindössze 300 millió forinttal járult hozzá az állam ahhoz a sok száz millió forintos fejlesztéshez, amit a tulajdonos önkormányzat nyolc év alatt a repülőtéren végrehajtott. A kezdetben szélmalomharcnak tűnő küzdelem eredményeként a Debrecen Airport a közelmúltban elnyerte a nemzetközi közforgalmú repülőtér minősítést, csaknem tíz rendszeres charterjáratot indít és fogad. Tavaly München felé is megindult az első menetrend szerinti járat. A polgármester az adatok alapján állítja, a Debrecen Airport az ország második legforgalmasabb repülőterévé vált, néhány biztonsági előírás tekintetében megelőzi Ferihegyet is, ezért a város semmiképpen sem akar lemondani az eddig kiérdemelt nemzetközi jogosítványról. Kósa Lajos polgármester szerint a Budapest Airport Rt. privatizációja miatt elbizonytalanodott szállítmányozócégek egy része alternatívát lát Debrecenben, így komoly esély van arra, hogy belátható időn belül a cargojáratok is elinduljanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.