Noha Washington egyelőre nem tervez semmifajta támadást Irán ellen, a „katonai opció” napirenden marad – fogalmazott a szóvivő azt követően, hogy Teherán feltörte több nukleáris létesítményének pecsétjeit, jelezve, hogy kutatási célokból folytatni kívánja az urándúsítást. Az iráni lépés hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki, s ezek sorában az amerikai kormányzat leszögezte: ha Irán folytatja atompolitikája jelenlegi irányvonalát, a nemzetközi közösség számára nem marad más, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalni a kérdést.
Irán azonban a nukleáris kutatásainak felújítását érő nyugati bírálatok és az esetleges ENSZ-szankciók fenyegetése ellenére sem mond le atomprogramjáról. Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni volt iráni elnök – egyben az Egyeztető Tanácsnak, az ország legmagasabb rangú politikai döntőbírói testületének vezetője – az íd al-adha mozlim ünnep alkalmából tartott kollektív imán hangsúlyozta, hogy országa nem mondhat le atomprogramjáról. Rafszandzsáni úgy vélekedett, hogy Irán, ha bölcsen cselekszik, meg fogja védeni jogait, és ha zavart keltenek számára, annak előidézői ezt meg fogják bánni, s Irán végül győztesen kerül ki minden válságból.
Az ügyben ma Berlinben öszszeül a trojka, azaz Franciaország, Nagy-Britannia és Németország illetékesei, akik az iráni nukleáris fejlesztések kapcsán folytatnak tárgyalásokat. Bírálta Teherán lépését – miszerint leszerelte a pecséteket atomlétesítményeinek kapuiról, és bejelentette további fejlesztéseit – Oroszország is. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már kedden este, a döntés bejelentése után felhívta Iránt az urándúsítás leállítására, később Condoleezza Rice amerikai kollégájával való telefonbeszélgetése során megerősítette sajnálkozását.

Óriási tűz volt a XVIII. kerületben, több ember kórházba került