Az elszámolás tízes listája

Kezd körvonalazódni az elszámolókampány lényege. Gyurcsány Ferenc lépegetett százat, utána elszámolt tízig. Nem azért, hogy lecsillapítsa magát, épp ellenkezőleg, felborzolta az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjából, a párt nyugdíjas tagozatából, az MSZOSZ nyugdíjas választmányából verbuválódott hallgatósága kedélyét, mikoron a Fidesz és az MSZP programja közötti nyugtalanító különbségeket vette lajstromba. A végeredményt érdemes felidézni, tanulságos összeállítás lesz. Szóval, Gyurcsány meglátásai (elképzelései) szerint: 1. a Fidesz polgári radikalizmust hirdet, míg az MSZP-re a nyugodt építkező kompromisszumok jellemzők; 2. a Fidesz ígérget, az MSZP megvalósítja az ígéreteket; 3. a Fidesz politikája munkabarát, az MSZP-é munka- és vállalkozóbarát; 4. a Fidesz bezárkózó, nacionalista külpolitikát folytat, az MSZP összebékíti a köztársaságot a nemzettel; 5. a Fidesz annak ad családtámogatást, akinek több van, az MSZP a rászorulókat segíti; 6. a Fidesz az állam szerepét hangsúlyozza a gazdaságban, az MSZP az állam mellett a piac szerepét is; 7. a Fidesz gazdasági elképzeléseit a verseny hiánya jellemzi, az MSZP-ét a szabályozott verseny; 8. a Fidesz az egészségügyben csak ígérget, az MSZP biztosításalapú egészségügyet valósít meg; 9. a Fidesz nem csökkenti az adókat, az MSZP csökkenti; 10. a Fidesz levette napirendjéről az időseket, az MSZP helyreállította a nyugdíjasok társadalmi helyzetét.
Elöljáróban leszögezzük, jó tudni, hogy a két párt programja között igenis van eltérés, mert például a MIÉP-esek állítják, ma már alig lehet megkülönböztetni őket. Ám Gyurcsány listáját aligha lehet a MIÉP hangadói előtt bizonyítékként meglobogtatni, mert a felsorolás alapján erősen kétséges, hogy Gyurcsány Ferenc valaha látott élő, két lábon járó, tüdővel lélegző fideszest. Lehet, hogy ő ilyennek képzeli a fideszeseket, esetleg a Népszava és a Vasárnapi Hírek olvasóinak levelei alapján összeállítottak neki egy kézikönyvet Milyenek a fideszesek? címmel, de az sem kizárt – hiszen támogatókat is vásárolt már –, hogy privatizált valahonnan magának egy saját, külön bejáratú Fidesz-csapatot. (Talán rájuk utalt, amikor a tévében oly megejtő bájjal az „én ellenzékemet” emlegette.) Mindenesetre még mutatóban sem találni olyan fideszest, aki részleteiben, pláne egészében a Gyurcsány-féle megállapításokat vallaná, hirdetné, elfogadná, magáénak érezné. Ezen még az sem segít, hogy az MSZP-re kiagyalt jellemzők is inkább karamboloznak, mintsem találkoznak a valósággal.
De tallózzunk egy kicsit a pontok között. A polgári radikalizmus igaz, viszont említsen a miniszterelnök úr akár egyetlen árva esetet is, amikor pártja nyugodt, építkező kompromisszumra volt hajlandó – nem az ellenzékkel – a nemzet érdekében. Nincs ilyen? Az SZDSZ-nek tett benyalásokat akkor sem lehet építő kompromisszumnak nevezni, ha Gyurcsány is egy ilyen „kölcsönös engedményekkel járó, építő jellegű” átverés következményeként lett miniszterelnök. Az MSZP nem ígérget, csak megvalósít. De mit? Kétségtelen, soha nem ígérték, hogy felduzzasztják az államadósságot, bezárnak több száz óvodát, iskolát, szociális intézményt, az adócsökkentés jelszavával növelik a közterheket, négyszázezer munkahely létesítésével emelik a munkanélküliek számát, elveszik a családi adókedvezményeket, szaporítják a csődbe ment vállalkozásokat, szétverik a viszonylag jól működő közoktatást, de még a nem igazán jól működő, ám lassan magára találó közegészségügyet is. Valóban nem ígérték ezeket, miként azt sem, hogy tönkrevágják a családi gazdaságokat, egyáltalán az életképes kis egzisztenciákat, ezeket csak megvalósították. Erről szólna a munka- és vállalkozóbarát politika, a rászorulókat segítő családtámogatás, az adócsökkentés, a biztosításalapú egészségügy, az állam és piac szerepének összehangolása, a szabályozott verseny? KISZ-titkár legyek a Fidelitas Demisz részlegénél, ha ezt értem. Ezekkel szemben a Fidesz tagadása is ígéret, sőt „populista szemfényvesztés”.
Mert elég, ha a Fidesz annyit mond, hogy tűrhetetlen az ország rohamos eladósodása, elviselhetetlen a „dübörgő gazdaság” keretei közt közel másfél millió ember egyre mélyülő elszegényedése, közülük háromszázezernek kilátástalan nyomora, a jómódúnak egyáltalán nem nevezhető középrétegek fokozott megsarcolása, kizsigerelése – nem kell többet mondani, csak annyit: ebből elég volt. Felér egy ígérettel. Könnyű, bár nem ízléses egy ellenzékben lévő pártot ígérgetősnek titulálni, mennyivel kínosabb a kormánypártnak saját ígéreteivel szembesülni. Négy éve még az MSZP sem „megvalósító” társaság volt, hanem ígérgetett fűt-fát a vakvilágba. Azok egy részét teljesítették, a másik részét meg nem ildomos emlegetni. A gázárakat ne is hozzuk szóba, de hol van a nyolcszáz kilométernyi autópálya? A „szabályozott verseny” áldozata lett? A közbeszerzés áldásainak hála, két-háromszoros áron sem épülnek rohamtempóban az utak, a fennen hirdetett duplázás is úgy jön össze, hogy saját teljesítményüknek számítják be a kivásárolt M3-ast. Hol van a tízezer új kollégiumi férőhely, az ingyenes tankönyv, a diákok ingyenes utazása? Az ingyenes étkezés a bölcsődékben és az óvodákban? Érintetlen maradt-e a diákhitel, a lakásépítési támogatási rendszer? Igazságosabb lett, persze a megemelt kamatokkal, a rászorulóknak teljesíthetetlen feltételekkel. Hol keressük a Tiszán és mellékfolyóin épült biztonságos árvízvédelmi rendszert? S mit kezdjünk az alábbi kitétellel: „Minden magyar állampolgárnak döntően közpénzből kell hozzájutnia a szükséges és megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz”. Ez is megvalósult? S olyan remekül működik, hogy átállhatunk a biztosításalapú egészségügyi ellátásra? No, az fogja kigyógyítani a Fideszt a krónikus ígérgetéseiből. S ha már szemezgetünk a megvalósító párt választási ígéreteiből, ne hagyjuk a legfényesebb gyöngyszemet sem: „Mindenkit az utolsó fillérig elszámoltatunk a közpénzekkel”.
Helyben vagyunk. Keller László gyászos ámokfutása több száz millió forint közpénzt emésztett fel, de annyit még játszva kibír az ország. Viszont a fentebb sorolt megvalósítatlan ígéretekre mi az utolsó fillérig befizettük a részünket. Mire költötték azt? Az elszámoló- kampányban elsősorban a kormányt kéne elszámoltatni, nem a kassza alján árválkodó maradékot ünnepelni, hanem a hiányt számon kérni. Gyurcsánynak nem tízig kell elszámolni, hanem legalább tízezermilliárdig, mert minimum ennyi forintról nem tudjuk, hová tűnt az elmúlt három és fél évben. S mi, a szocialistákkal ellentétben, kíváncsiak vagyunk rá. Ez az alapvető különbség a fideszesek és a szocialisták között.
Hosszú értekezést érdemelne a bezárkózó, nacionalista külpolitika is, különös tekintettel az EU-csatlakozásra és a határon túli magyarság autonómiatörekvéseire, de most érjük be azzal, hogy a köztársaság (esetünkben a ballib koalíció) békülne a nemzettel, az más kérdés, hogy a nemzet erre kevés hajlandóságot mutat. Gyurcsány számára ez a „turáni átok”, a nemzet szemében meg Gyurcsány az… Az idősekről azért nem szólunk külön, mert őket a Fidesz (állítólag) levette a napirendjéről, a szocialisták viszont (állítólag) helyreállították a társadalmi helyzetüket, s e szerint velük minden rendben van. Megjegyezzük, felfoghatatlan számunkra, hogy a fideszesek a családbarát programjukból miként voltak képesek kihagyni az időseket?
Talán erre is megkapjuk a választ, ha egyszer vesszük a fáradságot és összeállítjuk a valódi és a Gyurcsány által vizionált Fidesz közötti tíz különbséget, ez helyretenné a miniszterelnök MSZP-t illető tévképzeteit is. Pillanatnyilag nem törekszünk pszichiáteri babérokra.