Barátok, kollégák, rokonok

Seszták Ágnes
2006. 01. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most, hogy Szabó István Oscar-díjas filmrendezőről is kiderült, hogy besúgóként jelentett a csoporttársairól, kiderült más is. Elsősorban az évtizedek óta morális ítéleteket osztogató rendezőről, hogy a saját múltját magyarázta mind a Mephistóban, mind a Furtwänglerről szóló filmjében. Megérkezett a Nap-keltébe a mosdatóbrigád is: Mészáros Márta, Jancsó Miklós, Gerő András és Gálszécsy András próbálták menteni a menthetetlent. Először is lenullázták Gervai Andrást, aki az ÉS-ben közölte a Szabóra terhelő írást. Hogy merészel egy senkiházi bepiszkolni egy ilyen nagy embert? Az egyetlen Oscar-díjasunkat! Hát igen. Gervait lehet anyázni, a tényen azonban ez mit sem változtat: Szabó Istvánt 19 éves korában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán beszervezték, és jelentéseiben súlyosan terhelő adatokat szállított a hatóságnak barátairól. Kérésre külön.
Mészáros Márta szerint aljas és bosszúszomjas volt az ’56 után berendezkedő diktatúra. Egyetlen mondat, a gyanú halvány árnyéka elég volt, hogy leültessenek vagy akár felakasszanak valakit. Ehhez képest Szabó ilyen jelentéseket írt: „Sz. minősíthetetlen politikai vicceket csinál, például Hruscsov elvtárs érkezésekor”; „G. Kádár elvtársat hazaárulónak nevezte”; „M. és R. az ellenforradalom alatt (…) részt vettek a Színház- és Filmművészeti Főiskola úgynevezett forradalmi bizottságában”. Ami különös, hogy Szabó a Népszabadság munkatársának, Gréczy Zsoltnak nyilatkozik, aki a Rokonok című filmjének a sajtófőnöke is. A rendező büszke és merész tettnek nevezi besúgásának tényét, merthogy két embert „mentett meg így az akasztófától”. Magyarán: Szabó azt próbálja eladni, hogy 1956 után az akasztásokat besúgásokkal ki lehetett váltani. Mintha a vérengző leállt volna vele alkudozni.
A két „barát” közül az egyik a Kádárt lehazaárulózó Gábor Pál, a másik Gyöngyössy Imre. Mind a ketten halottak, sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudják Szabó önigazolását. Elég szánalmas, hogy Magyarország dédelgetett rendezője, a finnyás polgár, aki mindig bántóan vonalasakat nyilatkozott a morál nevében, ilyen gyönge mesével álljon elő. Mészáros azt kérdi, miért várt ezzel tizenöt évet. Régen elfelejtettük volna az egészet. A százszor leköpdösött Csurka István sokkal különbül viselkedett, amikor nyíltan bevallotta ügynökmúltját. Szabónak játsszák a filmjeit, Csurkának egyetlen színdarabját sem? Ha ennek oka Csurka radikalizmusa, akkor Szabót hogy lehet azzal menteni, hogy a tehetség és a jellem két különböző dolog? És mitől lett a moziszakma krémje egyszerre ilyen fennkölt?
Amikor Lovas Istvánról „tényfeltáró” irományok jelentek meg az ÉS-ben, gátlástalanul turkálva a magánéletében, kikérte magának a „korrekt és kiegyensúlyozott” média, hogy Lovast meg sem szólaltatták? Gerő András most erősen hiányolja a történelmi forrásmunkák hitelességét. Miért nem volt ilyen kényes ugyanerre a Kende-féle Orbán-gyalázás megjelenésekor? Miért nem kérte ki a szakma nevében, hogy valaki kizárólag pletykákból, hallomásokból és kocsmai morzsákból ír könyvet egy magyar miniszterelnökről?
Szabó István lehet nagy rendező, lehet akár zseniális, de érdemes megnézni, hány éves korában rendezte az első filmjét? 26 évesen. És mikor rendezhetett először Gyöngyössy Imre? 39 évesen. Hát ez az. Nem elég a tehetség, a körülményekhez is kell tudni alkalmazkodni. Vagy esetleg nem is történt semmi, csak az eddigi barátai elengedték Szabó István kezét? Lehet, hogy a mostanra elkészült, új filmje – amelynek a címe: Rokonok – nem volt túl szerencsés témaválasztású. Éppen választáskor…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.