Batiz magyarázta a Nomentana-ügyet

Czirják Imre
2006. 01. 24. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyelőre még nem tudja, hogy mivel pereli lapunkat a Nomentana-üggyel kapcsolatban – derült ki a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. Batiz András szóvivő – aki nem először nyilatkozik egy magáncég ügyeiről, korábban az Altus Rt. esetében tette ezt – a Magyar Nemzet és a Hír TV kérdéseire kifejtette: „viszonylag hosszú jogi munka” kielemezni azt, hogy a cikksorozat „melyik pontján és milyen jogcímen kell pert indítani”. Arra a kérdésre, hogy ha ez hosszú munka, akkor miért közölte Gyurcsány Ferenc az első cikkünk után, hogy pert indít, azt válaszolta: „más dolog az, ha a miniszterelnök látja egy cikkben, hogy amit leírtak róla, az valótlanság, és megint más dolog az, hogy a jogi szakértők mit mondanak”. Batiz határozottan cáfolni igyekezett, hogy a kormányfő korábbi nyilatkozatában említett „jogi pontatlanságok” a megkötött szerződések semmisségét okozhatják, mondván: „a szerződések nem semmisek, a cég jogszerűen működött”. Kérdésünkre, hogy „milyen jogi pontatlanságokra” utalhatott a miniszterelnök, mivel azok legfeljebb kétfélék lehetnek: törvénysértés vagy szabálysértés, azt a választ kaptuk: „Tegye fel a kérdést jogi szakértőknek.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.