Az EU új tagállamainak segítését kérte Wolfgang Schüssel osztrák kancellártól, az EU kormányfői tanácsának soros elnökétől Barsiné Pataky Etelka néppárti és Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő tegnap.
Schüssel a január elsején hivatalba lépett osztrák EU-elnökség programját mutatta be a képviselőknek, elsősorban a versenyképesség növelésére, munkahelyek teremtését szolgáló politikára, illetve az unió jövőjével kapcsolatos viták alaposságának fontosságára helyezve a hangsúlyt. Megemlítette egy uniós adó bevezetésének megfontolását is, mert az unió jelenleg túlságosan függ a tagállamok hozzájárulásaitól. A jövő tennivalói között említette az energiaellátás ügyének uniós rendezését is.
A hozzászólók közül Barsiné egyebek között Európa újabb megosztásának elkerülését, illetve a közép- és kisvállalkozások segítését, Tabajdi pedig mások mellett a hosszú távú költségvetés gyors és az új államok számára kedvező jóváhagyását tartotta a soros elnökség legfontosabb feladatainak. Az MSZP-s politikus úgy vélte, a Balkán térségében a destabilizálás veszélye áll fenn, „ha nem az EU rendezi Montenegró és Koszovó státusát…, hiszen az amerikaiak nem értenek a kisebbségi kérdésekhez”.
Az EU perspektíváiról tartott tegnap előadást Berlinben Dominique de Villepin francia miniszterelnök, melyben utalt rá, hogy Párizs a versenyképesség jegyében a közös európai gazdasági irányítás, energiapolitika, kutatás-fejlesztés, védelmi és külpolitika meghatározása mellett az unió 27 országának összefogására alkalmas intézményi átalakítását szorgalmazza.

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot