A monopóliumok a privatizáció ellenére megmaradtak, és olyan árakat szabnak, amilyeneket akarnak – jelentette ki tegnap országértékelő körútján Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Szentesen. A nemzetközi cégek azért teszik magasra áraikat, mert így jutnak luxusprofithoz – tette hozzá. Tegnap is és korábban is találkozott olyan emberrel, akinek 43 ezer forintos nyugdíjából 30-33 ezer forintot visznek el havonta a szigorú rezsiköltségek – mondta Orbán Viktor. Nyugat-Európában egy szegényebb, de dolgozó család fizetésének 12-13 százalékát teszi ki a rezsi.
A monopóliumok ellen a kormány két dolgot tehet – fejtette ki a Fidesz elnöke. Versenyt hoz létre, ám ez nagyon kevés eredménnyel jár, illetve féken tarthatja a hatósági árakat. Hangsúlyozta: a gáz, a legfontosabb gyógyszerek, az áram, a gépkocsik kötelező felelősségbiztosítása, illetve a tömegközlekedés mind a hatósági áras körbe tartoznak, azaz a kormány mondja meg, hogy mennyibe kerülnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: nem állítja, hogy könnyű feladat az árak féken tartása, „de ezért tartjuk a kormányt”. A cégek féken tartása a gazdasági ésszerűség határain belül a kabinet feladata.
Orbán a nagy nemzetközi cégek nyomásának tudta be a hazai kormánypárti és a külföldi sajtóban az ellenzéket ért támadásokat is. Elmondta, hogy a Financial Times újságírója táblázatokkal akarta őt meggyőzni arról, hogy a magyarok még soha nem éltek ilyen jól. Erre ő csak azt kérdezte: tudják-e azt külföldön, hogy ez a jövedelem hogyan oszlik meg Magyarországon? Lehet, hogy nagyon sok pénz van a gazdaságban, nagyon kevesek luxusprofitot keresnek – jegyezte meg. – Nem is akarom nekik bemagyarázni, hogy ők rosszabbul élnek – tette hozzá. – De ők se akarják bemagyarázni a jobb életet azoknak a sokaknak, akik valójában rosszabbul élnek – jegyezte meg. Az ellenzéki politikus élesen kritizálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon kijelentését, miszerint jelenleg az a legnagyobb baj, hogy a magyar fiatalok itthon akarnak boldogulni, ahelyett, hogy külföldre mennének. A fiatalok helyében szerinte valakinek azt kellene erre válaszolnia: „Akinek ilyen tanácsa van, az vegye a tanácsát a hóna alá, mi megleszünk itthon nélküle is.”
Többen kérdezték a Fidesz elnökét az agrárágazat kilátásairól is. Orbán Viktor válaszában hangsúlyozta, hogy a gazdavilág által delegált agrárminiszterre van szükség. Megjegyezte, hogy 1998 és 2002 között a négy évből hármat „gúzsba kötve táncolt”, és ő „személy szerint” koalíciós kormányzásban nem kíván újra szerepet vállalni.
A vidék gondjaival kapcsolatban elmondta, kiváló képzettségű magyar gazdáink és kiváló adottságaink ellenére „mi lettünk Európa élelmiszer-szemétlerakó telepe”, amelyet az állam eltűr. Azt ígérte, hogy ha a Fidesz kerül kormányra, minden faluban fenntartják az alsó tagozatot; azok, akik vidéken, kis- településen a gépkocsihasználat magas költségei miatt érzik elzárva magukat a munkahelyektől, könynyítésre számíthatnak a választásokat követően – ígérte a volt kormányfő.

Ha Pride, akkor el a kezekkel az MTA-tól!