Botrányba fulladt Németh Imre volt agrárminiszter országgyűlési képviselő-jelöltségének megerősítésére összehívott küldöttgyűlés az MSZP nagykátai választókerületben. Lakatos Sándor, leköszönt választókerületi elnök, aki a pártból is kilépett, elmondta: távozása után Németh Imre azt kérte tőle, hogy a tápiószentmártoni alapszervezet segítse a pártmunkát. Lakatos ígéretet is tett arra, hogy a delegáltak megjelennek a küldöttgyűlésen. Ennek ellenére nem engedték be az öt hivatalos delegáltat, majd belekötöttek a tóalmási alapszervezetbe is. Kis Ferencné, régi MSZMP-, MSZP-tag elmondta: a tagdíjbefizetési problémák ürügyén nem akarták beengedni, csak a kilenc delegált egy részét. Ezt látva a tápiószecsői, a pándi, a tápiógyörgyei küldöttek szolidaritásból kivonultak. A tömegszervezetek székházában lévő tárgyaló ajtaját azonban bezárták, sőt a bejárati ajtót is, amit csak nagy nehezen tudtak kinyittatni a kivonulók, akik még lapzártánk idején is arra vártak, hogy hozzájuthassanak a jelenléti ívekhez, ahonnan törölni akarták aláírásukat, hogy azokkal ne lehessen a határozatképesség látszatát kelteni.
Orbán Balázs: Két út van előttünk















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!