Több ezer ember tüntetett tegnap Pakisztán városaiban az Egyesült Államok, valamint a dél-ázsiai ország elnöke, Pervez Musarraf ellen, miután pénteken az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által elrendelt légicsapás következtében tizennyolc ember veszítette életét az afgán határ mellett fekvő faluban, Damadolában. A támadásban meghalt nyolc férfi, öt nő és öt gyermek.
A legnagyobb demonstrációra Karacsi városában került sor, ahol tízezren vonultak fel. „Halál Amerikára!”, „Halál az amerikai agresszióra!”, „Ne bombázzanak ártatlan embereket!” – skandálta a tömeg. Emellett egész napos felvonulások voltak Lahorban, Iszlámábádban és Pesavárban. A tüntetők nagy része az államfőt is megvádolta, amiért az nem tett eleget az amerikai légicsapások elhárítása ellen. A demonstrációt szervező Amerika-ellenes iszlamista csoportok koalíciójának egyik vezetője szerint a történtek után Musarrafnak le kellene mondania. „A hadsereg nem képes megvédeni országunkat az ő vezetése alatt” – mondta Ghafur Ahmed
*
A rakétatámadás állítólag az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második vezetője, Ajman az-Zavahiri ellen irányult, aki a pakisztáni hírszerzés jelentése szerint nem tartózkodott a helyszínen. Egyes jelentések szerint a halottak között öt al-Kaida-vezető is van. Helyi lakosok és egy magas rangú pakisztáni titkosszolgálati vezető viszont úgy gondolják, az áldozatok ártatlan és ártalmatlan civilek voltak. A pakisztáni hírszerzés egyik tisztviselője szerint a támadás színhelye, Damadola falu volt a székhelye egy Pakisztánban betiltott tálibpárti csoportnak, amelynek tagjai feltehetően részt vettek az afganisztáni amerikai erők elleni akciókban.
Pakisztán külügyminisztériuma panasszal fordult az Egyesült Államok nagykövetéhez, Ryan Crockerhez. Shaukat Sultan tábornok, Pervez Musarraf szóvivője közölte, hogy a külügyminisztériumba bekérették az Egyesült Államok nagykövetét, akinek tiltakozó jegyzéket nyújtottak át, immár második alkalommal ebben a hónapban. Az AP hírügynökségnek nyilatkozó pakisztáni tisztviselő elmondta: „Vizsgálataink szerint a CIA hamis információk alapján cselekedett.”
A pénteki esetet a Fehér Ház nem kívánta kommentálni, az amerikai védelmi minisztérium elhatárolta magát a pakisztáni–afganisztáni határvidéken végrehajtott légi támadástól. A Pentagon egyik szóvivője szombaton cáfolta, hogy az amerikai hadsereg akciót hajtott végre Badzsur térségében. „Nem kaptunk jelentést koalíciós repülőgépek bevetéséről azon a vidéken, ahonnan robbanásokról érkeztek hírek” – mondta a szóvivő.
Pervez Musarraf felhívta a lakosság figyelmét: senki se rejtegessen fegyvereseket. „Ha továbbra is külföldi terroristákat rejtegetünk, nem nézünk szép jövő elé” – jelentette ki az államfő az állami televízióban mondott beszédében.
A támadás egy héttel azután történt, hogy az al-Dzsazíra arab hírtelevízió bemutatta az-Zavahiri videoüzenetét, melyben George Bush amerikai elnököt az iraki vereség beismerésére szólította fel. Az amerikai hatóságok jelentései szerint az egyiptomi származású orvos volt az egyik kiötlője a 2001. szeptember 11-i, az Egyesült Államok ellen intézett terrortámadásoknak. Emellett vélhetőleg szerepet játszott a kenyai és tanzániai amerikai követségek ellen elkövetett merényletekben is 1998-ban. Az amerikai kormányzat 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki Oszama bin Laden helyettesének fejére, akit 2001 óta próbálnak elfogni. Abban az évben vetett véget Washington a talibánok uralmának Afganisztánban. Washington jelenleg húszezer katonát állomásoztat Afganisztánban, de a pakisztáni vezetés nem engedélyezi, hogy náluk is végezzenek hadműveleteket.
Légicsapások áldozatai. 2004. november 9-én a pakisztáni hadsereg harci helikopterekkel és szárazföldi erőkkel iszlám harcosokra támadt az afgán határ mentén, ahol vélhetőleg az al-Kaida vezetője, Oszama bin Laden és helyettese, Ajman az-Zavahiri tartózkodott, ám az akció során nem találták meg a terrorista vezéreket. 1996-ban két orosz föld-levegő rakéta végzett Dzsohar Dudajevvel, a csecsen szeparatista elnökkel. Szintén légicsapásban vesztette életét két évvel ezelőtt Ahmed Jaszin sejk, a Hamász palesztin szervezet vezetője, miután egy izraeli helikopter rakétákat lőtt ki rá. (MTI)