Továbbra is válságos, de stabil a múlt héten kórházba szállított Ariel Saron izraeli kormányfő állapota – közölte tegnap a jeruzsálemi Hadassza-kórház. A miniszterelnököt – akit múlt csütörtökön ért agyvérzés – megpróbálják kihozni a kómából – adta hírül az MTI.
Éppen a kormányfő állapotára tekintettel halasztották el négy Likud párti miniszter kiválását a kormányból, ám ők tegnap mégis úgy döntöttek, beadják lemondásukat. Jiszrael Kac mezőgazdasági, Dan Naveh egészségügyi, Limor Livnat oktatási és Szilvan Salom külügyminisztert szerdán lemondásra szólította fel pártjuk elnöke, Benjamin Netanjahu azzal az indokkal, hogy „a Likud nem jelenthet választási alternatívát, ha a kormányban marad”. Tegnap reggel a sajtó még arról számolt be, hogy a négy politikus ellenáll a pártelnök utasításának, mivel Netanjahu nem konzultált velük szándékáról.
A korábbi koalíciós partner, a baloldali Munkapárt miniszterei már kiváltak a kormányból, s a jobboldali Likud kiválásával a Kadima maradna az egyetlen kormánypárt. Saron tavaly novemberben hagyta el a Likudot, amelynek társalapítója volt, s egy új centrista pártot hozott létre Kadima (Előre) néven, amely a közvélemény-kutatások szerint a márciusi parlamenti választások fölényes győztese lesz.

Lefejelte a feleségébe belekötő részeg férfit, vádat emeltek ellene