Davos: megállapodást szorgalmaz a WTO

2006. 01. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap véget ért a davosi világgazdasági csúcs, amelyről nyugati elemzők úgy tartják: a svájci találkozó duzzadt az alkotóerőtől, s remélhetőleg serkentőleg hat a globális gazdasági folyamatokra. Megírtuk, hazánkat a kormány nem képviselte az üzleti fórumon. A több mint kétezer résztvevő – köztük állam- és kormányfők, valamint hétszáz nagyvállalati vezető – az alpesi síparadicsomban az ötnapos találkozón a többi között arról tárgyalt, hogy Kína és India felemelkedése miként is hat a világgazdaságra; hogyan teremthetők új munkahelyek a fejlett országokban; miként lehetne az oktatást korszerűsíteni; és fenntartható-e a jóléti állam szociális hálója a nyugati államokban. Szóba kerültek olyan „magyar” témák is, mint a pénzügyi egyensúlytalanság kérdése és az ikerdeficit térhódítása.
Az elméleti kérdéseken túl a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO legjelentősebb tagországai a csúcson megbeszélést tartottak, és arra a megállapodásra jutottak, hogy mihamarabb egyezségre kell jutniuk a szabadabb nemzetközi kereskedelem új szabályairól, amelyekről mintegy négy éve tárgyalnak. Az EU kereskedelmi megbízottja, Peter Mandelson az MTI jelentése alapján közölte, hogy kezdeményezőbben lépnek majd fel, nagyobb rugalmasságot mutatva a kereskedelmi tárgyalások új, egyre húzódó fordulóján, s megismételte, hogy a mezőgazdasági vámok terén már tettek új javaslatokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.