Indokolatlan az inflációnál nagyobb mértékben emelni az autópálya-használati díjakat, az év eleji árváltozás a hálózat hosszának növekedésével sem magyarázható – nyilatkozta lapunknak Manninger Jenő országgyűlési képviselő. Elmondta: tudomása szerint egyik európai országban sem ennyire magasak az éves matricák díjai, mint nálunk, ami elsősorban a hazai autóstársadalmat terheli. Véleménye szerint a matricák használatának az lenne az elsődleges célja, hogy a tranzitforgalomban utazók és a külföldiek fizessék meg az úthasználatot. Az éves matrica díját elsősorban a személygépkocsival közlekedők esetében kellene csökkenteni, ugyanígy ebben a díjkategóriában bevezethető lenne – a kamionokhoz hasonlóan – a négynaposnál rövidebb időtartamú és olcsóbb matrica, amit elsősorban hétvégenként használnának az autósok.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) álláspontja szerint a használati díjak emelését elsősorban az autópálya-hálózat 95 kilométeres bővülése indokolja. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy az utak hosszának növekedésével együtt bővül a fogyasztói kör, amely használja az autópályákat, azaz fizet az úthasználatért. Az Állami Autópálya Kezelő Rt. éves bevétele nemcsak a díjváltozás miatt, hanem azért is emelkedik, mert az eddiginél többen használják az országos hálózatot. Elmondható ugyanakkor az is, hogy az újólag átadott autópályákon a fenntartási költségek minimálisak a korábban épültekhez képest. Az autópálya-társaság bevételeiből nem jut forrás a hálózat bővítésére, viszont az sem helyénvaló, hogy az új szakaszok miatt szükséges a díjakat emelni. A GKM az általános forgalmi adó mértékének csökkenése ellenére határozott az úthasználati díjak emeléséről, így a fogyasztóknál az adócsökkenés hatása sem érvényesül. A minisztérium várhatóan tavasszal határoz a 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek egynapos és éves úthasználati díjának emeléséről, mivel ekkortól lép hatályba az új európai uniós irányelv. Jelenleg a kamionok egynapos úthasználati díja nem lehet nyolc eurónál nagyobb, az új irányelv viszont 11 eurós – 2750 forintos – díjat tesz lehetővé.

Budapesti csőd: feljelentés született a Rákosrendező-ügyben