Lázár András, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke kifejtette: három éve várnak arra, hogy a Duna TV vezetése rászánja magát a dolgozók jogait biztosító kollektív szerződés aláírására, de eddig ez nem történt meg. Mint a szakszervezeti vezető elmondta, időhúzást vél felfedezni a csatorna vezetése részéről. Ugyanakkor elismerte, hogy a tévében működő üzemi tanács és a munkáltató közötti úgynevezett üzemi megállapodás mindeddig szavatolta a munkabékét és a dolgozók jogainak érvényesülését. Fontosnak tartotta azonban kiemelni, hogy mivel az üzemi tanács nem jogi személy, a megállapodások így sokkal kisebb jogi kötőerővel bírnak, mint ha a szakszervezetek és a tévé vezetői kollektív szerződésben rögzítenék a munkáltatói-munkavállalói viszonyokat.
– El is készítettünk egy kollektív szerződéstervezetet, de mindeddig nem történt előrelépés az ügyben – tette hozzá.
Szekeres László, a Duna Televízió alelnöke erre reagálva elmondta: az üzemi megállapodásban rögzítettek egyelőre elégségesnek bizonyultak. – A kollektív szerződés a jog előtt valóban erősebb dokumentum, mint az üzemi megállapodás, de érdemes tudni, hogy nemcsak a munkavállalók szempontjából jelent nagyobb vélt biztonságot, hanem a munkáltatót is többre jogosítja fel – fejtette ki Szekeres. Hozzátette, hogy az év első felében a televíziónak szándékában áll aláírni egy megalapozott kollektív szerződést.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek