Elkerülik egymást a magyarok

Munkatársunktól
2006. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel a női kézilabda Bajnokok Ligájában javában zajlanak a csoportküzdelmek – a Győr a dán Aalborg, a Dunaferr pedig a szerb Knjaz Milos otthonában játszik szombaton –, ma délelőtt Bécsben csak az EHF-kupa és a KEK újabb fordulóinak sorsolását ejtik meg. Előbbi sorozat a nyolcaddöntőhöz érkezett három magyar csapat részvételével, ám ebben a körben még nem kerülhetnek egymással szembe együtteseink, a kiemelési rend ezt eleve kizárja. Az első kalapba nyert ugyanis besorolást a Cornexi, a Debrecen és a Ferencváros mellett a dán Ikast, a spanyol Akaba Bera-Bera és Union Ribarroja, a görög Artasz, valamint az orosz Rosztov, a másodikba pedig a horvát Koprivnica, a dán Gudme, a francia Metz, a lengyel Lublin, a szerb RK Beograd, a szlovák Duslo Sala, a török Ankara Havelsan, valamint az ukrán Zaporozsje. E listából is kitűnik, hogy a kalapokat nem kizárólag az erőviszonyok alapján határozták meg, a sorsolás tehát jelentősen átrendezheti a három magyar csapat esélyeit.
A KEK-ben jelenleg nyolc klub van versenyben, a négy továbbjutóhoz csatlakozik majd a Bajnokok Ligája négy csoportharmadikja. A Vácot a második kalapba helyezték, így lehetséges riválisa a dán Horsens, a spanyol Itxako Estella, a francia Besancon, valamint a norvég Skien Gjerpen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.