Elsősorban politikusok és közéleti személyiségek vagyonának szigorúbb ellenőrzését szeretné elérni a cseh törvényhozás az összeférhetetlenségi jogszabály szigorításával. A Transparency International szerint ugyanis Csehország az uniós államok közt a legkorruptabb országok közé sorolható. Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb a magas politikai köröket is elérő korrupciógyanús ügyek kirobbanása. A legutóbb Michal Kraus képviselő, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) frakcióvezetője volt kénytelen megválni parlamenti posztjától és mandátumától, mivel nemzetközi méretű korrupciógyanú árnyéka vetődött rá. Ugyancsak korrupció gyanújába került a rendőrség, sőt a nemzetbiztonsági hivatal nem egy tagja.
A törvény, amely 2007. január 1-jén lép életbe, s amelyet feltehetően a felsőház is szentesít, nemcsak a kormány, de a parlament két házának tagjaira, az állami főhivatalok vezetőire, bírákra, ügyészekre, rendőrökre, valamint a gazdasági élet és a pénzügyi szféra legfontosabb vezetőire vonatkozik. Valamennyiüket vagyonbevallásra kötelezi a törvény posztjuk elfoglalásakor és tisztségükből való távozásukkor egyaránt. Vagyonuknak százezer koronát meghaladó gyarapodásáról már számot kell adniuk, s hasonlóképpen az ezen értékhatárt meghaladó ajándékokról is. A törvény előírásának betartását bírósági szervek ellenőrzik majd.

Alkesz, piás, rokinyugis – saját támogatóikat alázták porig Magyar Péterék