Elszámolás után szembesítés

Török László
2006. 01. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előzetes becslések szerint körülbelül 60-80 millió forintot költ az MSZP az úgynevezett elszámolási kampányára, amelyben a kormány által fontosnak és jól kommunikálhatónak tartott intézkedéseire hívják fel a figyelmet. A korteshadjárat részeként – információink szerint – egy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyét a középpontba helyező kis újságot kívánnak országosan teríteni, amelynek költsége az elszámolási kampány büdzséjét százmillió forintra emelheti. A választásokig még két nagyobb szakasza lehet a szocialisták választási felkészülésének. Az elszámolás után az állampolgárokat azzal akarják szembesíteni, hogy mit nem tett meg a Fidesz vezette kabinet négy év alatt, és ehhez képest mit lépett a Medgyessy– Gyurcsány-kormány. A harmadik szakaszra még nincsen kidolgozott stratégiája az MSZP-nek, ezt ugyanis a majdani közvélemény-kutatási adatok tükrében végzik el. Információink szerint a Köztársaság téren hetente, gyakorlatilag folyamatosan tudják elemezni a választói magatartás alakulásának eredményeit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.