Fazekas Nándor sérülése rendbe jött, Lendvay Péter szereplése azonban továbbra is kérdéses a csütörtökön kezdődő svájci kézilabda Európa-bajnokságon. Skaliczki László szövetségi kapitány elmondta, Fazekas bokáját ugyan kell még kezelni, de ezzel együtt ott lehet az Eb-n. Lendvayra – akinek a lövőkezén a kisujja sérült meg – ma újabb vizsgálat vár, s csak akkor derül ki, hogy ő is a csapat rendelkezésére állhat-e, vagy a helyére behívott Grebenár Gábor szerepelhet a kontinenstornán. Mint ismert, a válogatott két meghatározó játékosa bő egy hete, a horvát–szlovén kupán sérült meg.
A címvédő németektől pénteken és szombaton is – kis különbséggel – vereséget szenvedett válogatottunk tagjai tegnapra pihenőt kaptak, ám ma már együtt edzenek a Körcsarnokban. A csapat szerdán utazik el Svájcba, ahol csütörtöktől sorrendben Dánia, Szerbia és Montenegró, majd Izland együttesével mérkőzik. Ha az első háromban végez csoportjában, vagyis továbbjut a középdöntős szakaszba, két játékos cseréjére nyílik lehetőség.

Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén