A japán Suzuki autógyár rekordmennyiségű, 2,22 millió autó eladását tervezi az idén világszerte, tíz százalékkal többet, mint tavaly. 2005-ben a Suzuki eladásai első ízben haladták meg a kétmilliót, s ezzel a cég immár harminchárom éve a 660 köbcentiméteres kisautók legnagyobb gyártója Japánban. Tavaly a Suzuki hét százalékkal 2,01 millióra növelte az eladott kocsik számát. „Kína kivételével minden térségben ledolgozandó megrendeléseink vannak a Swiftre, biztosított a növekedés a külpiacokon” – mondta Suzuki Oszamu vezérigazgató.
A cég egyszersmind a hatodik egymást követő rekordéves profitra számít a márciussal záruló mostani pénzügyi évben: az üzemi eredményét 108 milliárd jenre várja.
Néhány hete jelent meg az a tanulmány, mely szerint tovább nő a külföldi gyártás szerepe a japán autógyártóknál. Az öt nagy gyártó közül a Toyota külföldi gyárai tavaly februárban 15 százalékkal több autót állítottak elő, mint 2004 novemberében. Várható volt tehát, hogy a vállalat az éves teljes termelését – a tavalyihoz képest tíz százalékkal növelve – kilencmillió autó fölé viszi. A Nissan külföldi gyártása eközben közel 13 százalékkal nőtt, a Hondáé pedig több mint nyolc százalékkal, míg a Mazda két százalékkal fejlődött. Válsága ellenére a Mitsubishi Motors is növelte külföldi gyártását: a novemberi adat szerint 0,4 százalékkal, kizárólag kínai szerelőegységének köszönhetően.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek