Felújított ügynökvád Kondor ellen

Swendt Pál
2006. 01. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét Kondor Katalin volt rádióelnök állampárti ügynökmúltját próbálta bizonyítani a Népszava című napilapot kiadó Editorial Kft. abban a tegnap kezdődött személyiségi jogi perben, amelyben a Magyar Rádió egykori vezetője tízmillió forintos nem vagyoni kártérítést követel az MSZP közeli vállalkozástól. Emlékezetes: Kondor Katalin 2004 nyarán jogerős sajtó-helyreigazítási pert nyert a kiadó ellen, a lapban az elnök állítólagos ügynökmúltjáról 2003 szeptemberében megjelent cikk miatt.
A tegnapi tárgyaláson a kft. tanúként idézte Varga László levéltárost, aki azt próbálta bizonyítani, hogy az újság jóhiszeműen járt el, amikor a bemutatott, úgynevezett 6-os karton alapján az állította: Kondor Katalint beszervezte a Kádár-rezsim állambiztonsági szolgálata.
Kondor Katalin volt elnök mellett nyilatkozó tanúk állították, hogy az akkor még aktív elnököt megviselte az ellene folytatott sajtókampány, ismerősei közül többen elbizonytalanodtak a megítélésében, jelentősen csorbult újságírói hitele, a jogerős helyreigazítás pedig igen csekély sajtónyilvánosságot kapott.
A per május 4-én újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.