Gyurcsány vesztett lapunkkal szemben

Bebizonyosodott: lapunk nem alaptalanul állította Gyurcsány Ferencről, hogy a kormányfő és neje hazudott, amikor egy rádióműsorban a családi vállalkozásként működő Fittelina Kft. tevékenységéről nyilatkoztak.

Swendt Pál
2006. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerős ítéletében tegnap a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta azt az elsőfokú határozatot, amelyben Gyurcsány Ferencnek a Magyar Nemzet ellen indított sajtó-helyreigazítási keresetét már elutasította a Fővárosi Bíróság. A táblabíróság szerint a 2005. december 8-án hozott elsőfokú ítélet indoklása „a sajtó-helyreigazítási per kereteit is meghaladóan” támasztotta alá a nem jogerős határozatot – közölte Karas Monika, lapunk jogi képviselője. – A jogerős döntés szerint tehát a Magyar Nemzet megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a perelt cikkekben említett rádióműsorban a miniszterelnök a Fittelina Kft.-ről beszélt, mert azok a tények, amelyeket ekkor Gyurcsány előadott, csak erre a vállalkozásra vonatkozhattak.
A most helybenhagyott elsőfokú határozat szerint a Magyar Nemzet megfelelően tudta bizonyítani a cikkben tett megállapításait. Megállapítható volt, hogy a kormányfő a rádióműsorban valóban nem nevezett meg egyetlen céget sem, de nem is nyilatkozott arról, hogy ha nem a Fittelináról volt szó, akkor melyik más gazdasági társaságról – indokolta az elsőfokú határozatot Pataki Árpád bíró. Kifejtette: a műsorvezető egyértelműen a Fittelina-üggyel kapcsolatban tette fel a kérdését, és a miniszterelnöknek lehetősége lett volna egyértelművé tenni a helyzetet. A lapunk által levont következtetés tehát nem volt ellentétes a véleményalkotás elemi szabályaival – hangzott el az elsőfokú per ítélethirdetésén. A kifogásolt cikk címével kapcsolatban – amelyben levontuk a logikus következtetést: hazudott a miniszterelnök – a bíró kijelentette: az Alkotmánybíróság szerint a tényállítás formájában közöltek is minősülhetnek véleménynek, a közszereplőknek pedig a sértő, igazságtalan véleményeket is tűrniük kell.
*
A két írás egy közhiteles dokumentumokkal alátámasztott cikksorozat része volt, amelynek során feltártuk: a Gyurcsány családjának villáján végrehajtott luxusberuházás felveti az adócsalás gyanúját. Ennek lényege: a kormányfő és felesége tulajdonában lévő Fittelina Kft. a házaspár lakhelyéül szolgáló Szemlőhegy utcai ingatlanba fitneszparkot, úszómedencét telepített, amelyek után magánszemélyként nem igényelhették vissza az áfát, a cég azonban igen. Gyurcsányék azzal védekeztek, hogy az ingatlanhasznosítással foglalkozó Fittelina Kft. üzleti célból ruházott be, amelyek között a villán kívül más ingatlanok, így a szomszédos telken egy irodaház felépítése is szerepelt. Ennek érdekében a Fittelina nevében ajánlatokat is tettek a II. kerületi önkormányzatnak. A kerület jegyzője azonban lapunkban cáfolta Gyurcsányt, vagyis azt, hogy a Fittelina az önkormányzathoz fordult volna más építkezés ügyében. Ez viszont tovább erősíti azt a gyanút, hogy Gyurcsányék a Fittelina Kft.-t kizárólag a magántulajdonukban álló villán elvégzett luxusberuházásra hozták létre. A jegyző cáfolata ellenére Gyurcsány a Klubrádióban megismételte álláspontját. Egyértelműen a Fittelina Kft.-re utalva azt mondta: „Sok mindenre készültünk, még a szomszédos telekre egy önálló irodaháznak a felépítésére is, arra vonatkozóan több ajánlatot adtunk az önkormányzatoknak a vásárlásra. Erre a tevékenységre – az ingatlanfejlesztésre és -hasznosításra – jött létre egy cég, amely, amikor épült át a mi házunk, amely magánház természetesen akkor kialakította a maga irodáit is, és a beruházás folyamán nagyon akkurátusan kettéválasztotta a dolgot.”
Nem sokkal később a kormányfő felesége, Dobrev Klára is hasonló tartalmú nyilatkozatot tett a Népszavának: „1995–96-ban a mellettünk lévő ingatlanokat árulták, mi is licitáltunk, és ötször adtunk be vételi ajánlatot. A Fittelina ezért jött létre, kizárólagosan ingatlankezeléssel, -hasznosítással foglalkozott volna.” Lapunk ezt az írást szintén ismertette, és a címben ebben az esetben is logikus volt a következtetést – A miniszterelnök felesége is hazudik.
– A kormányfő tudomásul veszi az ítélőtábla döntését, amelyben a közlés tartalmát nem vizsgálva, véleménynek minősítette a miniszterelnökkel kapcsolatban megjelent állításokat – reagált az ítéletre Batiz András kormányszóvivő. A Magyar Nemzetben a Fittelina Kft.-vel kapcsolatban megfogalmazott állítások kapcsán az ügyészség három esetben tagadta meg bűncselekmény hiányában a nyomozást, mivel azonban az elutasított beadványok a lapban megjelenteken alapultak, az is kijelenthető, hogy a cikkek minden valóságalapot nélkülöztek – érvelt Batiz. Karas Monika szerint a szóvivő tévesen értelmezte az ítéletet, mert a tábla kizárólag a „hazudott” kijelentésről mondta ki, hogy ez vélemény, a kft.-re vonatkozó mondatokról viszont kimondta, hogy a lap ezeket az állításokat cégadatokkal igazolta.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az ítélőtábla döntésére reagálva közleményében azt írta: a másodfokon elvesztett per világosan rámutat arra, hogy a miniszterelnöknek nemcsak politikailag, hanem – példátlan módon – jogilag sem sikerült tisztáznia magát a Fittelina-ügyben.

Deutsch az ügyészségről. Az ügyészség eljárása törvénysértő, a határozat és annak indokolása jogilag megalapozatlan – jelentette ki Deutsch Tamás azt követően, hogy megismerkedett a Batiz András által is emlegetett, az ügyészségnek tett feljelentésének elutasító határozatával, amely miatt panasszal is élt. Deutsch korábban kijelentette: az ügyészség elutasító határozata súlyos jogsértések eredményeként született. „Demokratikus jogállamban nem lehetséges, hogy a miniszterelnök személyét is érintő feljelentést ne a mindenkire egyformán kötelező rendelkezések szerint, hanem szubjektív, egyedi szempontok alapján bíráljanak el. Különösen súlyos az, ha mindezt egy olyan szervezet követi el, amelynek elsődleges feladata a törvények betartása feletti őrködés”. Az ügyészségnek február 1-jéig van ideje a panaszt elbírálni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.