Háborús szándékok?

Munkatársunktól
2006. 01. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendkívüli háborús szándékokkal vádolta Iránt tegnap Henri Bentégeat vezérezredes, francia vezérkari főnök. Az RTL rádiónak nyilatkozva Bentégeat megengedhetetlennek nevezte, hogy egy állam nem ismeri el a nemzetközi közösség által megszabott játékszabályokat, és minden nemzetközi szerződésnek ellentmondva nukleáris fegyver előállítására törekszik. Az atomhatalom Franciaország vezérkari főnöke felettébb aggasztónak nevezte az iráni törekvéseket. Az Észak-Koreát is megemlítő Bentégeat szerint nyilvánvaló, hogy több ország tömegpusztító fegyverek gyártásába kezdett.
Egy nappal korábban Jacques Chirac Brestben nukleáris fegyver bevetésével fenyegette meg azokat az országokat, amelyek terrorista támadást hajtanak végre francia földön. Az elnök beszédében ugyanakkor nem nevezett meg ellenséges országokat, és nem szólt arról sem, hogy hazáját fenyegetés érte volna. Az ellenzék ennek ellenére megrökönyödésének adott hangot az elnök szavai hallatán, a sajtó pedig belpolitikai okokkal magyarázta Chirac beszédét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.