Hetvenkilenc nap, és választ az ország

MN
2006. 01. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs többé titkolózás, nincs több politikai játszma, találgatás és vádaskodás a tavaszi parlamenti választások időpontját illetően. Tegnap Sólyom László köztársasági elnök ismertette döntését: 79 nap múlva választ az ország.
Néhány órával azután, hogy az államfő a Sándor-palotában bejelentette az idei választások időpontját, az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztatót tartott az előkészítés részletes menetrendjéről. Az április 9-i első és a 23-i második forduló előtt ugyanis számos esemény lesz. A választópolgárok új információkkal is találkozhatnak, hiszen jó néhány ponton módosult a választójogi törvény. Az egyik legfontosabb változás, hogy a két forduló között – az eredmény befolyásolása céljából – nem lesz érdemes lakóhelyet változtatni. Mint Rytkó Emília, az OVI vezetője emlékezetett: aki az első forduló után elköltözik, a második fordulóban is csak ott szavazhat, ahol korábban leadta voksát. Megteremtődtek a szavazatok újraszámlálásának jogi feltételei is. A helyi választási irodák – polgármesteri hivatalok – mindenekelőtt elkészítik a választójogosultak névjegyzékét, s ezt február 8–15. között közszemlére teszik. A szavazókat emellett személyre szóló küldeményben értesítik, hol és mikor voksolhatnak. Az értesítővel együtt kapja meg minden jogosult az ajánlószelvényt – ennek segítségével ajánlhat jelöltet az országgyűlési képviselői helyekre.
*
Mindenki csak egy személyt ajánlhat és csak egyszer. Ha ezt a szabályt megsérti, ajánlása érvénytelen. Jelöltté az válhat, akit legalább 750 választópolgár ajánlott. A jelölés folyamata legkésőbb március 17-ig folytatható – eddig a napig kell bejelenteni az egyéni választókerületi jelölteket a választási bizottságnál.
A 386 országgyűlési képviselő közül 176 választható meg egyéni kerületben, a területi listákon 152, az országos listákon pedig 58 hely van. A területi listák bejelentésének végső határideje március 20-a, az országos listáké pedig 21-e lesz.
Az elkövetkező időkben újraválasztják a választási bizottságokat is. Az Országos Választási Bizottságba az Országgyűlés küld új tagokat. A 20 területi – megyei, fővárosi –, és a 176 egyéni választókerület bizottságainak új tagjait a megyei közgyűlések választják meg. Az újraválasztás határideje február 17. A mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottságba március 20-ig kerülhetnek új tagok. Most először lesz mód rá, hogy országgyűlési képviselőkre külföldön szavazzanak a jogosultak – ez eddig csak az Európai Parlament magyar képviselőinek megválasztásakor fordult elő. Az összesen 90 külképviseleten az voksolhat, akit idehaza felvettek a választási névjegyzékben, s a jegyzőtől értesítést kér a kinti voksoláshoz.
Rytkó Emília közlése szerint az idei választás költségeire 6,6 milliárd forintot szavazott meg a parlament. A pártok ebből 100 millió forintot kaphatnak összesen. Saját pénzükből jelöltenként egy-egy milliót költhetnek el. A választás két fordulójának végeredményét április 29-én, 30-án állapíthatják meg. A köztársasági elnök az alkotmány szerint ezután 30 napon belül hívja össze az új Országgyűlés alakuló ülését.

Az MSZP felkészült. Magyarországon fel fog kelni a nap a második fordulót követő nap hajnalán is – mondta tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP-székházban tartott sajtótájékoztatón. Először vagyunk magyarok és demokraták, és csak ezt követően konzervatívok, liberálisok vagy szociáldemokraták – fejtette ki. Mint mondta: azt szeretné, ha a kampányban barátok, szövetségesek és riválisok azt tartanák szem előtt, hogy az egyetlen lehetséges magatartás az egymás felé mutatott tisztelet. Hiller István, az MSZP elnöke kijelentette: az MSZP felkészült a választásra. – Az elnökség február 18-ra hívja össze a párt kongresszusát, az ülésen döntenek a szocialisták miniszterelnök-jelöltéről, az MSZP országos listájáról és választási programjáról.

Fidesz: Jó döntés. Egyetért a Fidesz Sólyom László köztársasági elnökkel, aki az emberek érdekeit tartotta szem előtt a választások időpontjának kitűzésekor, hogy a kampány a lehető legrövidebb és költségkímélőbb legyen – mondta Pelczné Gáll Ildikó, a párt alelnöke. Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke szerint az idei választásoknak komoly jelentősége van, ugyanis ettől függ, hogy lesz-e 2006-ban 120 ezer új munkahely, letörik-e a luxusprofitot, csökkentik-e 10 százalékkal az áram árát, visszaállítják-e a gyerekek után járó adókedvezményt és elfogadhatóvá teszik-e a gyermeknevelés költségeit. Hozzátette, a Fidesz szerint Magyarország többre képes, de ehhez változásra van szükség. Az embereknek mérlegelniük kell, és össze kell vetniük az 1998–2002 közötti időszakot az elmúlt kormányciklussal.

SZDSZ: Számítottunk rá. A szabad demokraták számítottak erre az időpontra és felkészültek a választásokra. – Mostantól kezdve élesbe fordult a választási felkészülés, indul a kampány – mondta Kuncze Gábor pártelnök. Az SZDSZ vasárnap tartja küldöttgyűlését, ahol véglegesítik a választási programot. A politikus úgy vélte, a választási esélyeket nem befolyásolja a választások kijelölt időpontja. Korábban a pártelnök még úgy nyilatkozott: az ország érdeke szempontjából a minél korábbi választás a jó, hiszen a felálló kormánynak el kell indítania a 2007-es költségvetés előkészítését és az uniós elvárásoknak megfelelően szeptember 1-jére benyújtandó módosított konvergenciaprogramot.

Vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.