Rossz borítékot bontottak ki, és más felvételi feladatsort töltöttek ki hat iskolában a diákok a szombati középiskolai magyarfelvételiknél – erősítette meg az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) igazgatója az MTI értesülését tegnap. A diákok vizsgái érvényesek – közölte Pósfai Péter. Arra vonatkozóan nem tudott pontos számot mondani, hogy hány diákot érint az eset, mert a rossz csomagot bontó középiskolákban is volt, aki jó feladatsort írt, míg mások a pótfelvételi példákat kapták. Az OKÉV vezetője érthetetlennek nevezte a tévedést, mert, mint mondta, a felvételi példák olyan átlátszó csomagolásban vannak, mint az érettségi feladatok. Már a csomagoláson feltűnő, nagy betűkkel van feltüntetve a dátum – hangsúlyozta. Hozzátette: sem jobban, sem rosszabbul nem járhattak azok a diákok, akik a pótfelvételi példákat kapták, a feladatsorok azonos nehézségűek.
A csütörtöki pótvizsgákra magyar nyelvből le kell cserélni a nyolcadikosok példáit 330 középiskolában – mondta Pósfai. Az OKÉV vizsgálatot indít az ügyben, a vétkes intézmények felelős vezetői ellen eljárást indítanak. Az érintettekre maximálisan ötvenezer forintos pénzbírságot szabhatnak ki.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja